Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-07-01 / 7-9. szám

kedvein sehová sem menni. Sőt terhes is, ha muszáj. Azért csak megszerzünk mindent, ami kell A télen olyan vásárlási láz fogta el az embereket, mintha mindenki a pénzétől akart volna szabadulni. Megvettek mindent, akár volt rá szükség, akár nem. Az üzletek egyszerre kiürültek. Még most is, különösen a ruhaneműt rohanták meg. Cselédet nem lehet kapni. Ha valaki kicsit tud számolni, akkor irodakisasszony, vagy bolti elárúsító. Nekünk sincs évek óta. Nem divat már tartani. Most csináltattuk meg a háztetőt, mert már becsurgott. Jónéhány ezer forintba került a nádazás. Most eltart vagy húsz évig. A tavalyi földrengés minálunk nem tett semmi kárt, ezek az öreg falak jól álltak. Az újabb házakban falak elváltak, megrepedeztek. Csak azért félelmes volt. A nagy dübörgés, csattogás. Pillanatokig tartott. Haraszti sokat szenved többször ismétlődött ott, néha még most is éreznek egy-egy kis lökést Bátyádék szépen elrendezkedtek nálunk. Az ebédlőt lakják. A gangot beépítették, abból lett a konyha és a spájz. Olyan kisszerű minden. De nem zúgolódnak, hogy szűkén vannak. Megnyugodtak, hogy van biztos otthonuk. Elég sokat hontalankodtak.

... Sok minden változás van. Sok ismerős meghalt. A velem egykorúak közül alig él már valaki. Én is már túl vagyok a nyolcvanon. Bizony, ha úgy betoppannál Fiam, alig találnál ismerős arcot. Az emberek is megváltoztak. Nem lehet már látni szép magyarruhás parasztot. Legtöbbje gyárba jár. A fiatal motort vezet, meg gépkocsit. Nem járnak már a szép csengős négy ökrös szekerek. .. Csak a házak nem változtak. A lakóik igen. Sok mindent összeírtam, de azt gondoltam, Ti is úgy vagytok vele mint én, hogy szeretném tudni, hogy mi van nálatok és érdekel minden, csekélység, ami nálatok történik. Szeretettel gondolok rátok minden jót kívánva csókol benneteket

1957, április. SZEBETÖ ÉDESANYÁTOK.

SS5H5H5Z5H5-Z5Z5E5E5H5H5ZSH525Z5H5B5H5H5HSH5HSa5H5H5Z5H555S5H5H5E5H5H5H5H5H5S5H5ií

CSOMAG

Kaptam egy csomagot,

Lelkem falujából,

Ezüstrózsafejű Ősz édesanyámtól,

Kis zacskóba varrta,

Nevem rányálazta,

Tintaceruzával,

És postára adta. . .

Kis bicsakot nyitok, Kezdek falatozni, Ráérek aztán is Zenélve zokogni. Sírva emlékezni Egy ezüstvirágra, Kis csomagot küldő Ősz édesanyámra. . .

Kaptam aszaltszilvát, Cipót és szalonnát,

Mint csecsemő feje,

Két nagy vöröshagymát. Cimogatom szemmel, Sajnálom megenni, Vitrinbe kellene A kis cipót tenni. . .

Sértő Kálmán.

— 18