Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-04-01 / 4-6. szám
őrt s mártír testvérei sírja felett mondhat buzgó imádságot, vértanúinak a testébe falazott bitófáját érzi sajgó fájdalommal, az a nép nem lehet hűtlen a múltjához s bízva bízhat még a jobb jövendőben is. A szép Kincsesváros Erdély büszkesége is így az enyém is. Most, mikor az idők százados mélyéből a hőskorát élő Kolozsvárt idézem s egymás közelében látom Mátyás király és Bocskay István patinás emlékű szép szülőházait, közelebb jut hozzám s még jobban szeretem. Megnyílik a lelkem, hogy egyszerre tudja magába fogadni Erdély fővárosát a rég letűnt idők sok szép emlékével. Sorban vonulnak el a diétás idők nagy fejedelmei, összes főurai, primőrök, nemesek, Bocskay hajdúi, az úri társaság teljes sokasága, mely a diétákon mind Kolozsváron van, hogy a fényt, a pompát ő is élvezhesse. Na, meghogy a család férjhez adó lányát titkon felkínálja. Majd a nagyasszonyok végtelen nagy sora vonul el előttem selyemben, bársonyban, csipkében brokátban, — emberöltőkön át. Aztán egymásután a gyakori bálok színes képét látom ezer gyertyafénnyel ragyogó termekben, ahol néba-néha a táncos karjában, még egy befelé is elfolytott sikollyal, gyöngypergésként hangzó kacér nevetéssel diszkréten tudatják a férjjel, baráttal, hogy a kis cselszövés, — ami az uraknak sehogy sem sikerült, — elintézett dolog. A Király utcai nagy tetejű kis ház kapuboltja alól most látom kilépni a fiatal Bethlent, aki fejedelemválasztó gyűlésre e percben indul el. Sápadtabb mint máskor, de büszke öntudat sugárzik lényéből s légkörében hordja az Erdélyért vállalt élő áldozatok fennséges sorsának tudatos szellemét. Ahogy innen nézem az alkotásait, bírálom mint embert és mint fejedelmet, mélységes hálával adózom az Urnák, hogy ezt a nagy embert Erdély termelte ki és Erdély adta át az örökéletnek, hogy fajtája felett időtlen időkig éberen őrködjön. Bethlen Gábor mellett, egy nép életében igen kis távközzel Báthory Gábor áll. Nagy, széles homloka sok értelmet takar. Szeméből műveltség és a praktikának ezer árnyalatú ébersége csillog. Magatartásában és egész külsején, valani különös felsőbbrendűséget vélek felismerni. Nem egyszerű lélek. És nem olyan ember amilyenből több van. Ö az egyéniség megtestesítője. A másik oldalon, Bocskaytól jobbra a három Rákóczi alakja látható. Ott az előtérben II. Rákóczi Ferenc ötlik elém. Abban a ruhában, amelyben Ónodról e-percben érkezett. Ott kiáltották ki az Erdélyi Rendek vezérlő fejedelemmé. Tehát Erdély adta a történelemnek ezt a nagy embert is. Tovább egy kis csoport áll Apaffy körül. Kócsag, vagy sastollas sapkáját, kalapját, zsinóros mentéjét, rövid, görbe kardját, sarkantyus csizmáját mindenik úgy hordja, mintha mindenik a Hadúr fia lenne s mintha mindenük abban a ruhában szállt volna földre. Egymás közt beszélnek hallhatatlan hangon, de szemük sugara gyakran idesiklik, hol az évszázadok madártávlatából várfalmaradványok, zömök öreg bástyák tekintenek vissza a velük tovatűnt történelmi idők dicső hőskorába, amikor még ők is fiatalok voltak s meglepetés ellen védhették meg a várost s Nagyságos urukat. A gyönyörű főtér közepén pompázó Szent Mihály-templomban a térdeplők között felismerni vélem a nagy törökverő daliás alakját. De egyszerre látom Hunyad várában is. Kardját akasztja le a fegyverfogasról és övére köti, mert a végek felől ellenség közeleg. A későbbi korok szellemi nagyjai is előttem állnak egy olyan csoportban, mintha évszázadok messze-távoláig fényképezték volna egy nagy csoportképbe. Tisztán felismerem Szenei , Molnár Albert, Apácai Cseri János, Jósika Miklós és Brassai Sámuel jellegzetes arcát, meg a többieket mind, mind, valamennyit.- 19 -
