Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-04-01 / 4-6. szám

VETTETEK-E SZENTLELKET?

Mikor Pál apostol harmadik térítői útján Korinthusból Efézusba érkezik és találkozik ott néhány tanítvánnyal, megkérdezi tőlük: “vájjon vettetek-e Szentleiket, minekutána hívőkké lettetek?” A korinthusi tanítványok becsülettel megvallják: “azt sem hallottuk hogy vagyon-é Szentlélek”. Erre megkérdi tőlük, hogy mire kereszteltettek meg? Azt felelik, János keresztségére. Az apostol rámutat, hogy János csupán a megtérés keresztségével keresztelt és megmondotta, hogy abban higyjenek, aki ő utána jön, a Jézus Krisztusban. Az efézusiak, nem sokat habozva, újra megkeresztelkednek az Ür Jézus nevére. Az apostol rájuk veti kezét, mire a Szentlélek reájuk száll. Annak hatása alatt nyelveken szólnak és prófétáinak. Ap. csel. 19: 2—6. v.

Ha ma járná végig gyülekezeteinket Pál apostol és tőlünk kérdezné azt, amit az efézusiaktól, ha ugyanolyan őszinték lennénk, mint az efézusiak, azt kellene válaszolnunk: hallottuk, hogy van Szentlélek, mert ha máskor nem is, de legalább Pünkösd ünnepén hallani szoktunk arról, hogy a Szentlélek kitöltetett az apostolokra, mi magunk azonban még nem vettünk Szent Lelket, sőt azt sem tudjuk, milyen változást idézne elő bennünk.

Fájdalom, gyakran még az efézusiak őszintesége is hiányzik belőlünk. Büszkén hirdetjük, hogy nagy reformátorunk a Szent Lélek theologusa volt. Büszkén valljuk magunkat “kálvinistáknak”, ami ellen maga Kálvin tiltakoznék a legélesebben, de nem kérdezzük meg magunktól, vettünk-e Szentjeiket? Ha más kérdezné meg ezt tőlünk, már a kérdés ellen is tiltakoznánk.

Nem keressük magunkon a Szentlélek vételének ismertető jelét. A legtöbb ember nem is tudja, hogy az az ismertetőjele mindenkinél, hogy hasonlóvá igyekszik lenni Jézus Krisztushoz. Ez azt jelenti egyfelől, hogy magáévá igyekszik tenni mindazokat a tulajdonságokat, amelyek Jézus Krisztust jellemzik, másfelől igyekszik megszabadulni mindazoktól a rossz tulajdonságaitól, amelyek élesen megkülönböztetik Tőle.

A Szentlelket vett ember egyre több ilyen tulajdonságától szabadul meg. Egyre jobban meg tud maradni abban a szabadságban, amellyel Krisztus őt is megszabadította. Egyre jobban hozzáméri minden gondolatát, minden szavát, minden lépését, minden cselekedetét az Ur Jézus Krisztushoz és azokhoz a mértékekhez, amelyeket evangéliumában elénk állított Egyre többször veti fel a maga számára a kérdést: mit tenne most a helyemben Krisztus? Minden erejével küzd azért, hogy csak Krisztus igáját vegye magára és le tudjon rázni magáról minden más igát; bűnei, szenvedélyei igáját. Gondosan vigyáz arra, hogy másokat se akarjon befogni olyan igába, amelyet nem Krisztus rakott rájuk, sőt türelemmel, gyengédséggel igyekszik őket is megszabadítani minden ilyen igától. Pállal együtt önmagát is Krisztus foglyának érzi és fogolytársává igyekszik tenni mindenkit, nem pedig a saját foglyává. Nem a maga, hanem Krisztus tanítványává igyekszik tenni másokat.

Ha ebben a tükörben nézzük meg magunkat, töredelmesen be kell vallanunk, hogy mi sem vettünk még Szentlelket s a mi lelkűnkből is fel kell szállnia a buzgó imádságnak: Jövel Szent Lélek Üristen! K. J. I.