Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-04-01 / 4-6. szám
5H525H5E5H5H525a5E5H5H5H5a5H5H5E525H525E525H5H5H5H5H5HSa5H5a5HSB5E5H5H5aSH5E5H5'i Gélektől Gélekig Állok az ablak mellett éjszaka S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul S ki tudja, mennyi ezredéve már, Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált s szememben célhoz ért S boldogan hajt meg, amig rácsukom Fáradt pillám koporsófödelét. Tanultam én, hogy általszűrve a Tudósok finom kristályműszerén, Bús földünkkel s bús testemmel rokon Elemekről ád hírt az égi fény, Magamba zárom, véremmé iszom, És csöndben és tűnődve figyelem, Mily ős bút zokog a vérnek a fény, Földnek az ég, elemnek az elem? Tán fáj a csilagoknak a magány, A térbe szétszórt milljom árvaság? S hogy össze nem találunk már soha A jégen, éjen s messziségen át? Óh, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, Mint egymástól itt a földi szívek! A Szírius van tőlem távolabb, Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? Óh, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Óh, jaj, az út lélektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát S köztünk a roppant, jeges űr lakik! TÓTH ÁBPÁD C5a5S5ESZ525Z5E5H5H5Z5S5S525E5H5H5E5E5H5Z5Z5í!SH5E5ESB5Z5Z5H5S525Z5H5E5H5E5E5H5Z£
