Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-01 / 1-3. szám

hittem, hogy megüt a guta, de végre mégis, — 1 perccel az indulás előtt — odaérkeztünk, Az autóbusz már megtelt az utasokkal s várt az indító jelzásre. Miattunk a csomagokat még be kellett rakni a már lezárt csomagtartóba. Közben a taxisnak nem volt váltópénze, így a pénztárnál rnég váltanom is kellett. Amint beugrottam az autóbuszba, már indult is. Végre fellélegzettem, de hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülemet a kocsi belsejéből. A fiam és a kisebbik lányom hajbakaptak, mert mindegyik az ablaknál akart ülni. Szétválasztottam őket az utasok nagy hahotája közben s az anyanyelvűnk használata mégjobban emelte a hangulatot. Végre berázódtunk s a motor egyenleges zúgása álmot hozott szemeimre. Azt álmodtam, hogy hullámzó búzatáblák között rohan velem a vonat valahol az Alföldön, arató leányok integetnek felém kendőt lobogtatva, fejükön virágkoszorú, piros fehér virágokból, zöld levelekkel egybefonva. A vonat fékez, felrezzenek, kinyitom szemeimet s mily csalódás, a santosi úton vagyunk a “cédulaháznál”. Tovább megyünk, rövidesen megjelenik előttünk Santos és a tenger. Kisebbik leányom ujjong öröméiben, “te drága Santos” mondja boldogan és kicsiny kacsóival tapsol is hozzá. A drága szóra megtapogatom pénztárcámat, hogy meg van-e még s egy villámgyors számítással kikalkulálom előre a kiadásokat. Rövidesen megérkezünk a szálloda elé, a soffőr kirakta a csomagjainkat a iárdára, ahol ezek miatt néhány percig — míg a csomaghordó-fiú el nem hurcolta ezeket — teljesen megállt a forgalom. A hotelportás már régi jó ismerősünk és szeretettel fogad, de mosolyogva megkérdi, hogy megkomolyodtak-e már a gyermekek, mert tavaly sokat telefonált fel a szobájukba, ha valamelyik szomszéd nem bírta a Pokoli sivalkodásukat. Még beszélgetünk a portással, amikor csatazaj és dübörgés hallik a liftből? Gyermekeim megrohanták ugyanis a liftben lévő egyetlen ülőhelyet és mind a hárman egyszerre akarták birtokukba venni. Dulakodás közben egy idősebb kövér hölgyet hasbaboxoltak, a liftesfiú lábát összetiporták és a fiam egyik, már mozgó tejfogát, kilódították a helyéből, mire ő olyan éktelen üvöltésben tört ki, mintha a lift ajtaja közé szorult volna. Ijedten futott össze mindenki a lift ajtaja előtt, de a liftes ügyesen elkormányozta azt a földszintről, fel a négynapos “drága” otthon felé. Megszokott .szállodaszobák, santosi fülledt levegő, rövid ágy, sok tükör, mind barátságosan fogadtak bennünket. A szekrények sajnos nem bizonyultak elegendőnek annak a temérdek holminak a befogadására, melyeket mi magunkkal vittünk s így fele annak a kofferban maradt.

Ennek persze a vége azt lett, hogy amit a szekrényben kerestek, azt a kofferben találták meg, ami pedig a cekkerben volt, azt a fiókokban keresték. Egyszóval állandó kutató" munka folyt a kofferek és a szekrények között. Röviddel az ebédidő előtt már készen voltunk mindanynyian, hogy fürödni menjünk a strandra. Irtózatos éhség gyötört, de engedtem az enyéim akaratának s elindultunk a lágyan szagló hullámok felé. Az Öcsi elől egy nagy labdával, másik kezében homokosvödör, motorcsónak, stb., utánna a kisebbik lányom egy óriási labdával. A nagyobbik lányom fején egy olyan nagy kalap, mint egy malomkerék, feleségem hónaalatt pedig egy ezeroldalas könyv, én pedig egy irtózatos nagy autcbusztömlővel zártam be a sort. Büszkén néztem végig tengerre termett családomon s alig vártam, hogy a habokba vessem magam velük együtt. Talpamat égette a forró sírandhomok s irodához szokott hófehér bőrömet pedig vörös pecsenyére sütötte percek alatt az izzó- 33 -