Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-01 / 1-3. szám

■N^lióvci

Itten e ház udvarában Szép kis bimbó nő,

Nevelje majd szépre, jóra A jó Teremtő.

Vizet hoztam a tövére,

Szálljon áldás a fejére, Isteneimtől ezt kérem.

Piros tojás a bérem.

(Népköltés).

Hogyan fedeztem fel a magyar-zulukafer testvériséget

KARCOLAT - Irta: A. P. A. S.

Éppen Afrikában jártam Már lenyugvóban volt a vöröses nap, mikor egy bennszülött falu körvonalait láttam kibontakozni a vad őserdőből.

Ez kell nekem — sóhajtottam fel megkönnye leültén. Ha itt nem is találok egy “Lord Hotelre” és talán még a liftet is nélkülöznöm kell, de majd a földszintes viskóban, végre kinyújthatom a lábacskáméit.

Nemsokára tényleg emberekkel találkoztam, akik engem ünnepélyesen körülfogtak. Én a főnöküket kerestem — Ho1, van a “séfi?” — kérdeztem meg a legközelebb állót Braziliában elsajátított hanyag és bágyadt elegánciájú portugálsággal.

— A, a “sefi” — felelte ez az értelmes ábrázatú hadfi — az éppen készíti tlő a sültekhez szükséges pácot és szószt.

Kicsit megzavart ez a válasz, de elindultam előre az embergyűrű közepén, kissé megtisztelve érezve maígam a szívélyes fogadtatástól. Lám, itt még a rádió sem mondta eddig be, a plakátok sem közölték, hogy megérkeztem, mégis mindenki vár.

Végre a “sefi“ előtt álltam. A főnök joviális, kövér, vidám arcán szeretetteljes mosoly ült. Egy jó adag diplomáciai ügyességgel rendelkezik. Ugyanis, előre megkérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Habozás nélkül bemondtam, hogy “hungaro”.

Á, magyar — kiáltott fel meglepetve a jó ember, olyan hangsúllyal, mint mikor valaki megtudja, hogy megnyerte a főnyereményt. — De hiszen akkor mi testvémép fiai vagyunk — és ezzel elérzékenyiilve átölelt és könnyek csillogtak a szemében. Nem tudtam, hogy az elérzékenyüléstől vagy pedig a frissen felvágott hagymától. Tudniillik a lehelete alaposan hagymaszagú volt.

Egy kissé meghökkentett, hogy az átölelés közben húsos ujjaival oly szakértőén áttapogattai majd minden testrészemet, mintahogy azt a háziasszonyok szokták a baromfipiacon a tyúkokkal. De aztán arra gondoltaim, hogy csak az én speciális komplexumaim egyike lehet ez: mindég rémet látni.

Ezután az ünnepélyes bemutatkozás után elővettem a noteszemet és beír-