Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-10-01 / 10-12. szám

már sok minden állatot magának. Még csodabogarai is vannak, meg táltosa.

— Az meg mi?

— Ló, amelyik repülni is tud. Berecz Balázsék látták is már lovago'ni rajta a felhők között.

— Már ilyent ne mondjon, hiszen olyan ló nincsen. Tudom én azt jól, mert a lányom tanítónő... — tette hozzá nagy büszkén.

— Így van ez pedig. Gáspár Dénesék malacát is az ő bétanított barna sasja rabolta el és az ő vércséje szívta ki a vérét Holló János újszülöttből-nyájának es. Vigyázzon hát a tehenére, csak azt mondom, mert azt bia a Zsáka rontá meg.

— Már az igaz, hogy Zsákával nem jó kikezdeni... — ingott meg Lázárné. — El is kerüli az ő házatáját, minden istenes ember.

Bede Gáspárné legyintett s oldalt nézett. Ott pedig valami szörnyűségeset láthatott, mert felsikoltott s menten elájult...

... Szegény Csordás e beszélgetés a’att kétségbeesetten igyekezett lekaparni fejéről az érthetetlen terhet. Úgy nézett ki köcsöggel a fején, mint valami furcsa galandféreg. A köcsög füle felölre került, ami még nevetségesebb formát adott neki. Támolygott, támolygott, olykor megállóit s két mancsával igyekezett lekaparni a fazekat és megint továbbtámolygott, azt sem tudta, merre.

Már a harmadik szomszédban, Csá" kv Béniék portáján kóborolt, mikor utolérte a veszte: Csákyék a nap fo"

barnán házukat meszelték, mert Hus' vét közeledett. Illik ilyenkor béfes' teni a házat, takarosán, szép kékesre A meszes kék festék csak úgy volt odakészítve az udvar egyik gödrében. Még a meszelő is mellette maradt, amint így esti szürkületben abbahagyták a munkát...

Csordás, az eltorzult kutya, vesztére arra támolygott. Nem látott, nem hallóit az szegény semmit, csak szép egyenesen beletámolygott a meszesgödörbe. Meg is fürdött benne, akár akart, akár nem. Valahogy aztán mégis kikászo" lódott belőle. Bázta, rázta magáról a festéket, merthogy erősen marta már a bőrét. Vonított kínjában, mely hang azonban a zárt bögréből inkább ba" golyhuhcgásnak hallatszott. ..

Hát egy ilyennek láttára és hallatára hogyne ájult volna, el Bede Gáspárné, mikor épen Zsáka boszorkány szörnyeivel ijesztgette Lázár Máténé? Mert" hiszen torzszülöttet látott, az bizo nyos. Valami csodafarkast, kékszínűt, aminek feje sincs, csak hosszú, vastag nyaka és olyan füle, mint egy csuporé s azt is a tarkóján viseli. Csakis Zsáka szörnyállatja lehet ez!

Lázár Máténé odaugrott az ájult asz" szonyhoz, mert hát mi lelhette? De ahogy feltekintett, ő is meglátta a fedetlen kék farkast, Imeíy farkát behúzva szimatclgatctt.. . Bizony, felsikoltott ő is, megmerevedett kezelába, megállóit az eszejárása és bíz azt se tudta, hogy segtségért kiáltson, vagy hogy maga is elájuljon.

A sikoltásokra csakhamar felfigyeltek. Egymásután jelentek meg a kiváncsi fejek az ablakokban, melyeket már erősen árnyba borított az egyre sötétedő szürkület.

Percek múlva már csődület állott a két néma asszony körül. Bede Gáspárné még ájultan feküdt, Lázár Máté' né merevedetten állott s bambán meg" illetődve bámult a tömegre.

— Zsáka!... Zsáka!... A Zsáka boszorkány rontotta meg őket!... — kiáltott fel a tömeg s önkénytelenül is a boszorkány háza irányába tekintettek.

S Uramfia, ott cammog Zsáka portája felé egy fejetlen, kékszínű, farkasforma állat... Feje nincs, csak vastag nyaka, csuporfüle. És huhog, mint a halálbagoly... Még a szürkületben is látszik, hogy kék farkas, vagy ilyesmi. Bár a farkát maga alá huzza.

Egyszerre nagy lett a riadalom. Asz- 28 -