Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-10-01 / 10-12. szám

gyémántgyűrű. Misi valami kedves, nem túl magas, nem túl alacsony, nem túl sűrű, de nem is túl ritkás fenyőt keres, amely olyan legyen, mint valami jópajtás, afféle gyerekfa... tudjon mosolyogni, játszani, beszélgetni, mert fa és fa köztt is van ám különbség.

egyszerre csak rámosolyog az egyik fenyő. Nem túl magas, nem túl alacsony, nem túl sűrű; de nem is ritkás ...ez az! Misi megáll és nézi a fát. A fa visszanéz Misire. Barátkoznak.

— Szervusz, — gondolja Misi, — szervusz, kis karácsonyfa. Épp olyat kerestem, amilyen te vagy. Milyen jó volna, ha eljöhetnél hozzánk, meglátnád, mennyire szeretnélek. Anya is, Buksi is. Dehát persze, neked itt kell maradnod, amig meg nem vásárolnak, neked oda kell mennek ahova visznek. Kár; Milyen jó friss szagod van.

A kis fenyő vidáman megcsiklandozza Misi orrát. A kis fenyő is gondol valamit de ki tudja kitalálni, miket gondol egy fenyőfa?

Sokáig, sokáig nézik egymást.

— Ha! led-e,: kisfiú? — szólal meg most a fenyő. Misi megrezzen, a fenyőnek nem valami kellemes hangja van. Aztán körülnéz, hátha nem is hczzá szóltak.

— Hé, neked szólok, kisfiú, — bújik elő a fa mögül egy kofa-asszony — akarsz e pár fillért keresni?

Misi szívdobogást kap a meglepetéstől. Hogy akar-e pár fillért keresni? Kinek nézik őt? Utcagyereknek? Elpirul. Ha Anya, aki olyan büszke, hallaná ezt!...

— Ejnye már, — nyelvel a testes asz. szonyság, — mit tátod a szádat? Tarts! a válladat, majd felsegítem ezt a kis fát és vidd haza a méltósága lakására, öt pengő, méltóságán^ lelkem, ez a gyerek majd hazaviszi...

Misi csak áll és még mielőtt a száját kinyithatná, már ott van a vadán a fenyő, az ő kis fenyőfája.

— Jól van, fiam, — mondja a méltósága, — vidd haza a fát, meg ezt a csomagot is, nekem még sok utam van. Mondd meg a lánynak, adjon neked harminc fillért. Margit-körút 197-b, II. emelet 4. . . Mittermayer. . .

— Majd én felírom neki, méltóságául, — mondja a kofa-asszony és már kezébe is nyomja Misinek a cédulát.

Misi megindul, mint az alvajáró. Az az érzése van, mintha ez mással történnék, nem vele. Foltozott, de tiszta kis ruhájában, hogy is nézhették afféle piaci lézengenék, aki ilyenféle fuvarra les? Ha Anya tudná... Sírni szeretne. Hát mi volt vele, hogy nem merte a száját kinyitni: én, kérem,

csak úgy itt vagyok, én, kérem, nem azért vagyok itt... Dehát most már hiába, megy lefelé a Margif-körúton és viszi a fát. Jaj; csak Anyával ne találkozzék! Sohasem hinné el, hogy butaság és véletlen az egész, nem pedig szándékosság... azért a pár fillérért.

A kis fa, bármilyen kicsi, mégis akkora, mint ő maga, nehéz. Alaposan nyomja a vállát. De milyen jó szaga van! Csak ne csiklandozná úgy a fű lét! Igazán olyan ez, mintha játszani akarna vele a fa.

És lassandassan havazni is kezd,' hópelyhek esnek a szempillájára, meg sem vakarhatja a szemeit, egyik kezével a fái tartja a vá’lán, a másikban a csomag és a cédula. Nó jó, de azért még is meg kell döp,sölnie a szemét, már alig lát, annyira hunyorog. Átlódítja a fát a másik vállára, megdörzsöli a szemeit. .. érdekes, hogy a vastag kesztyűben is mennyire elgémberedtek az ujjal.

Továbbmegy, most már vidámabban.

A szél kis cédulát sodor végig az utcán. Arrajön egy autóbusz, keresztül megy rajta.

Ejnye, most már talán itt is vagyunk, nézzük csak? Hát cédula nincs, kicsi Misi idekapkod'odakapkod. Le'- 23 -