Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-10-01 / 10-12. szám
Száll az ének szájról szájra... Házi istentiszteletet tartottunk. Mikor bevégeztük nem széledtünk mindjárt szét, hanem még egy darabig énekelgettük a jelenlévők kedvenc zsoltárait. dicséreteit. Azután áttértünk a szép magyar nótákra. Azaz, hogy csak tértünk volna, de kiderült, hogy amit az egyik jelenlévő tudott, nem ismerte a másik De csodálatos képen az ajánlott dalok mind valóban ismeretien, szebbnél szebb, igazi magyar népdalok és nem pesti slágerek voltak. Ahogy az egyik asszony testvérünk mondta olyanok, amiket a harminc éve otthagyott kis falúban kapálás kaszálás idején daloltak. , A 'közös éneklésből tehát nem sok lett, de én sürgősen papírt kértem a házigazdától és kezdtem leírni a dalok szövegét. A papíros ívek egyrrtásután teltek meg és reggelig folytathattuk volna, ha a háziak vendéglátó szívességével vissza akartunk volna élni. így hát egyelőre félbeszakítottuk a dalgyüjtést. Hazafelé menet elgondolkoztam. öregjeinket, akik mind egy-egy élő kótatár, egy-egy dalgyűjtemény, egymásután szólítja haza az úr Isten. Velük a magyar léleknek egy-egy csokorra való gyönyörű virága hervad el örökre. — De nagy kár értük! De még sok mindent megmenthetünk ebből a pótolhatatlan lelki kincsesházból. Felkérjük mindazokat, akik e sorokat olvassák, hogy üljenek össze családjukkal barátaikkal, és vegyék azt a sok örömmel és gyönyörűséggel járó fáradságot hogy elevenítsék fel ifjúságuk dalait és vessék is azokat papírra. Aki ért hozzá, kottázza is le és küldje el hozzánk. “Magyar dal- felírással. . . . .Arra is kérjük kedves olvasóinkat, hogy minden dai alá írják oda, hogy emlékezetük szerint, hói (Magyarország melyik vidékén), hallották ezt a nótát. Ha csak pár tucat választ kapunk felhívásunkra, az is hatalmas eredményt jelenthet. Ha szavunk többek szívében talál visszhangra, az eredmény, minden bizonnyal több százra menő gyűjtemény lesz, amit érdemes lesz még ki is nyomtatni. Az általam feljegyzett dalok közül néhányat bemutatok: ‘ Nincsen csillag, mind lehullott a földre. Nincs szeretőm', mind elhagyott örökre. EJk eső, zápor eső, fent a magas egekbűl Árva vagyok e világon egyedül“. Zúg az erdő, hull a levél a fáról, Nem hallom a fülemilét zajától, fürdő, ha zúg, elhallatszik messzire; Szívem, ha fáj, nem tudja más, Ne is tudja senki se.“ “Kimentem a rétre, ibolyát kaszánk Arra jött a rózsám, nem akart megállni. Harminchárom kasza, — mind egyszerre vágja — Harminchárom kislány csókra áll a szája. ibolya, viola, őszi szellő fújja, — Ibolya virágból lesz a koszorúja“. Zöld búzában van egy keskeny gyalogút. Amelyen egy barna kislány elindult. Barna kislány, térj vissza az igaz útadra, Gondolj rá a vasárnapi szavadra. Az utániról visszatérni nem lehet, A szerelem széles lángja nem enged. A szerelem szélesebb a Tisza vizénél. Árvább vagyok a lehullott levélnél.“ Nagyon sokáig lehetne még folytatni ezeknek a gyöngyöknek sorba fűzését. — Csak arra vagyok kiváncsi, hányán vannak, aki.? a fen!bsmutatott nótákat, vagy csak egyet is közülök. ismerik? Mentsük meg nótáinkat az eífeledéstől!. . . Mohai Szabó Béla.- 19 -
