Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6-8. szám

A nagy nemzeti válság, a nemzet forrongva lüktető szíve feldúlja Arany nyugalmát. Bizonytalanság, aggodalom gyötri, szinte kiforgatja lelki szervezetét. Emésztő lázban ég a lelke, kétségeskedik, jajong, vergődik.

Így ír “A rab gólya” című költeményében:

Szárnya mellé dugta orrát,

Messze nézne, de ha nem lát!

Négy kerítés, négy magas fal:

Jaj, mi haszna!

Bár akarna,

Kőfalon nem látni által.

Még az égre felnézhetne,

Arra sincsen semmi kedve;

Szabad gólyák szállnak ottan Jobb hazába;

De hiába!

Ott maradt ő, elhagyottan.

De nemcsak írt, tettekkel is kimutatta hazaszeretetét. 1848. novemberében, mint nemzetőr szolgált Arad ostrománál.

1849. májusában fogalmazó a belügyminisztériumban, majd visszatér

Nagyszalontára, ahova néhány írótársa az oroszok elől menekül. Majd Szalontán írnok lesz. Geszten aztán a Tisza családnál nevelő, tanár.

1851-ben két alföldi református iskolához kapott meghívást. Nagykőrösre kerül. Bár elégedett, de a forradalom előtti jókedve többé vissza nem tér. Szárnyszegettnek érzi magát.

Letészem a lantot. Nehéz az.

Kit érdekelne már a dal.

Ki örvend fonnyadó virágnak,

Miután a törzsök kihal;

Ha a fa élte megszakad,

Egy percig éli túl virága.

Oda vagy érzem, oda vagy óh lelkem ifjúsága!

Felzaklatott lelke haláláig gyászolta Petőfi halálát. Bolond Istókját írja ebben az időben. Nyugtalan, de magasbatörő szíve hányódásait, keserű realizmusát, önmagát adja itt a költő, de játszi kedvcsapongást is láttat meg velünk. Csonka maradt ez a költeménye is, теД az általános csüggedés kora nem volt alkalmas hosszabb lélekzetű munkákra.

A nagyidai cigányok furcsa világa is a költő mély honfibánatából fakadt. A nemzet keserű, néma fájdalmát ez a két sor. mely e humoros éposz alapeszméje is, fejezi ki:

S oly küzdelemre, mely világcsoda,

Kétségb’ esett kacaj lön Nagyida.

Egy nagy travesztia tulajod önképen, mely a magyar szabadságharcot, hősiességet, üres kérkedést, hirtelen csüggedést, torzsalkodást burkolja a gúny palástjába.

Már korán felmerül lelkében Etele alakja. A világhős és világbirodalma tönkrementek, népe elszéledt, rabbá és földönfutóvá lett; csak egy maroknyi magyar, a székelység húzódott meg a régi haza egy sarkában. Csaba népe ott várta, idegenektől rontva, szorongatva, pusztítva, királyának megígért visszatérését: csak a nagy emlékeihez való hűsége s jövőjében vetett hite tartották benne az életet, mígnem eljött a várvavárt szabadító, Csaba unokája: Árpád. Kár, hogy ennek az elgondolásnak nagyrésze c:ak terv és töredékben maradt fenn. Buda Halála a Nádasdy dijat szerezte meg, Aranynak az Akadémiától.

Hullatja levelét az idő vén fája.

Teritve hatalmas rétegben álája;

Én ez avart jártam; tűnődve megálltam

Egy régi levélen ezt írva találtam.

Arany tudományos kérdésekkel is foglalkozott (Naiv eposzunkról, a Magyar versidomokról írt értekezéseket, stb.) Ebben is utolérhetetlenl nagy.

Műfordításai Shakespeare-tól A szentiványéji álom, Hamlet, János királyfi.

1854-ben jelent meg Toldi Estéje, a trilógia III. része. Az öreg Toldi legyőzi az olasz bajvívót és ismét becsületet szerez a magyar névnek. Mesteri szerkezete van, a lélekfestő erő, magyar zamatú előadás teszi művészivé, rendkívül vonzóvá ezt az époszt.

А II. rész 1879-ben jelent meg, Toldi Szerelme címen. Együttvéve a trilógia- 25 -