Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-06-01 / 6-8. szám
Áz öreg nem felelt... Megszomorodott szent, pogány hagyományokkal teli lelke... A rétből elnyújtott farkasüvöltés hangja érkezett. A gyöngefiás kancák aggódva néztek ajkaikra, hátukon a szőr felborzolódott. S a ménlovak kivicsorították fogaikat. — Mondja már, apó: mik azok a farkas kúdusok?!... Az öreg kapott a szón: — A farkas-kódusok juhászból lesznek! ... — Még hogy!... Osztán hogyan?... — Hogyan?... Hát úgy, hogy a gazda a juhásszal rosszul bánik, szenvedteti, gyöíri. Mikor aztán a juhász meghal, a gonosz gazdát utoléri a büntetés, mert a halott farkasbőrbe búvik, oszt szétszedi a rossz gazda nyáját!... — De ez is csak mese, úgy-e?... Az öreg felfortyant: — Má’, hogy vóna mese? . . . Hászen hogyha mese vóna, akko’ mi védené meg szegény juhászokat a gazdák gonoszságával szemben?! . . . Hallgattak... Egyszer csak az egyik harmadfű kancacsikó nagyhirtelen fölállt fektéből és elindult, csakúgy lépésben, neki a világnak. — Fordítsátok vissza!... Szaladva elejbe kerültek és megfordították. — Mé keet fő a harmadfű, apó? — Mé keet fő? Hát csak úgy . . . Elámodott... — Elámodott?... Hát az meg mi? — Az azt jelenti, hogy elindította belülről valami... Nyugtalan lett, oszt elindult keresni... — Oszt mi után kereskedni?... — Pár után, ha kérdőd... A rétben imbolygó lángok kezdtek mutatkozni. Folyton változtatva a helyüket. Az öreg megilletődve nézte: — Ahol táncolnak a lángos ludvércek, a bódogasszonvok, meg a tündelevények!... A három legény titokban összenézett: — Hát vannak tündelevények, apó? — Látod! — Mert máskép beszél ám a rumisztáni öreg!... — Nem rumisztáni az, há’ római!... Csak nálunk mondják rumisztáninak... — Az azt mondja, hogy a tündelevények nincsenek, csak angyalok!... — • Hát csak mondja!... — Meg, hogy bódogasszony is csak egy van!... Az öreg a vállait rángatta: — Hát ha ő jobban tudja!... A három legényke mindig merészebb lett: — íz sincsen ám, se manó, apó, — hanem ördög a neve, oszt gonosz lélek!... Az öreg csak hallgatott keserű érzéssel a szívében... Megint a gyerekek: — Azt mondják, már Gyecsa úr fiát, a Vajk urat is leöntötte a rumisztáni öreg!... — Hát leöntötte... A másik: — Már nem is hívják Vajknak. Estefánosz a neve... Az öreg hallgatott... A harmadik: — Az én idesapám úgy véli, estve kimegyen a sámán regősökhöz, oszt megtáncoltatja, megdoboltatja magát, — reggel meg megyen a rumisztáni öreghez! ... Az öreg keserűen mormolta: — Van neki miből két Istent szolgálni ... — Azt mondják, Gyecsa úr Sarolta úrasszonnyal. .. Az öreg elkeseredetten közbevágott: — Hogy szólhatsz ilyen rumisztáni módon?... Nem Sarolta, hanem Saral- 17 -
