Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6-8. szám

ünnepét annak idején a magyar dicsőség ünnepévé rendelték.

II.

A má:odik századfordulón a Szentszékben, ernyedt, energiátlan, apatikus pápa ült VII. Sándor, polgári nevén Fábio Chigi — akit a “Napkirály”-lyal, XIV. Lajossal az egyházi kiváltságokkal kapcsolatos csetepatéi kimerítettek és a Római Egyház hajóját egyik rokonára, egy szűk látkörű, fontoskodó laikusra bízta. A hajó tódra nyomtalanul elsimult az évforduló felett. Még csak egy vállveregetést, egy bíztató szót sem kaptunk, amit ugyan nem is kértünk senkitől sem, noha talán másként fordult volna sorsunk. Nem kellett volna Wesselényi Nándornak a felséges császár eh len konspirálni és nem hullottak volna szép magyar fejek a fűrészporral teli kosárba, ha akad a trónusok feletti pártfogónk, aki Európa figyelmét reánk tereli.

III.

A harmadik századforduló ismét háborúság közepeit — a hétéves háború idején — éri a nemzetet. Ezúttal a csálzár-király-asszony, Mária Terézia ingó trónusáért folyik a háború Nagy Frigyes porosz katona-király ellen. Könnyen lobbanunk és az asszonyi könynyék egyszerre feledtetik az elmúlt századok minden keservét: elhangzott a “Moriamur pro rege nostro!” is *) amikor 1758. augu ztus 19-én, bár kissé megkésve, megérkezik Rómából XIII.

( * ) A pozsonyi koronázási domb-téren állott a “Moriamur” szobor. Fedrusz János remek alkotása. 1921-ben cseh légionisták robbantották fel. Ez a márványba vésett álom, azonban csak történelmi legenda: nem történt meg. (Si non e verő...). — Mária Terézia 1741 IX. 11.-én, amikor az országgyűlésen megjelent a hadisegély ügyében, családja még Bécsben volt. Csak IX. 20.-án érkezett meg Pozsonyba. Másnap, 21-én, amikor a rendek, meg jelentek a pozsonyi várban, hogy Ferenc herceg társuralkodói esküjét kivegyék, jelen volt a királynő is. Ez alkalommal valóban a karján tartotta az öt hónapos József trónörököst. Az eskütétel után mondotta Ferenc herceg: “...életemet és véremet akarom királynőmnek és az országnak szentelni! “Az 1741: LiXIII. te. is befoglalja ezt a mondást, de így” .. (M. T.) igaz jogaink védelmére életüket és vérüket (vitam et sanguinem) áldozni egyhangú lelkesedéssel ígérték.” — (Magyar Törvénytár, Török Lőrinc: 1740 — 1835. évi törvénycikkek. Csíky fordítása.) —

Kelemen pápa bullája, amely megemlékezik Hunyadi János halálának 300 éves évfordulójáról és ez alkalommal Mária Terézián keresztül a magyar királyoknak visszaadja az évszázadok óta szünetelő “apostoli magyar király” címét. Ez nem volt üres “attributum ornans”, díszítő jelző. Ez hatalmas egyházi autonómiát jelentett: a magyar autonom egyházat, amelynek a feje a magyar király. A jogszerző, első királyunk volt. A jog II. Szilveszter pápa korabeli kámonjogban gyökerezett és az egész kámonjogtörténelemben egyedüli. A világ valamennyi trónusán, egyedül a magyar királyt illettel meg az a cím a vele járó kiváltságokkal es jogokkal.

Tudni kell, hogy a “G e s t a” és a Krónikák szerzői az egy Túróéi Krónika írójának kivételével — szerzetesek, egyházi személyek voltak, akinek képzeletét a kolostorok szelleme töltötte ki. Ahol a hagyományok kiegészítésre szorultak, ott képzeletük segítette ki őket. Eként születtek meg a szent királyok jámbor, a zkétikus, életszentségre és túlvilági koronára törekvő típusa, a pogány tatárok kutyafeje, s a szintén még pogány kúnok asszonyai természetesen, hogy “fértelmesen csúnyák” voltak. I. István egyénisége azonban ténykedései, eredményei és a kor :zellemének ismeretében egészen más körvonalakban bontakozik ki. Nem indult ő sem szentnek, sem barátnak, aki szőrcsuhája alatt ciliciummal gyötri testét. Ö tudatában volt annak, hogy egy hatalmas nemzet uralkodója, hogy ebben a helyzetében tekintélyre, hatalomra, nagy nemzeti eredményekre van : züksége. Az egyházi és az állami adminisztráció ebben a korban szinte egybefolyt. Nagy Károly, a “főpap-császár” idején a “főpap-hadvezérek” állottak a hadseregek élére és a hét birodalmi választó fejedelem közül 3 egyházi fejedelem volt: a trieri, a mainzi és a kölni érsek.

István királynak a példaképe Nagy Károly csá-zár volt, az állam és egyház szervező, az államférfi és apostol.- 9 -