Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

Háróm pirosképű fiú csintalanul leskelődött a lyányokra. A legnagyobbikák már csipkésszélű kis kendo volt a lajbija zsebében, ez tavaly került ki az iskolából. Nagyon megakadt a szeme Zsuzsikán.

Oda is szólt neki:

— Hé, be megöntelek Husvétba.

Zsuzsika kackiásan szólt vissza:

— Elfelejted te akkorra, mék vagyok én.

A fiúnak szinte felakadt a szeme, úgy meglepte a kis lány kacér vágása s úgy megnézte rá Zsuzsát, hogy soha életébe nem fogja elfelejteni.

A kis lányok elköszöntek, siettek ki az uccára.

Ott Zsuzsika rázendített a tojásnóta többijére:

Zsuzsika mindenkinek tudott valami tréfásat, csípősét mondani.

így ért ki a faluból.

Hanem Marcsa alig ment túl a templomon, nagyot gondolt s rákezdett a “Tyúkom, tyúkom" nótára. Csakhogy fura, suta hangon. Nem tudott dalolni szegény feje, nem jól állott neki.

Még a kutyák is kiállottak a kapuba s egyik ugatott, másik vonított.

A fiúk meg hamarosan csapatba verődtek s kacagva bámulták a kis lányt.

Ez igen megijedt, szégyenlette is magát nagyon.

— Hé, te pulykatojást akarsz, úgy-e?

— Nem.

— Nem bizony! Hiszen a képed épp olyan, mint a pulykatojás.

Libám, libám, őke, őke.

Van-e tojás az ülőbe.

Van bizony ott akár száz is. A nyakadba nincs több kláris.

Ludam, ludam, jó gúnárom, Hány tojás volt e múlt nyáron, Jaj ki győzné számba venni, Alig értem vámot szedni.

A Zsuzsika hangja csak úgy hasított.

Az apró fiúk mind az anyjuk szoknyáját cibálták, hogy ezeket híjják be, ezt a lyányt szeretnék ők megöntözni.

No, híjták is.

Mire a templomig értek, annyi volt a tojás, hogy Zsuzsika nem tudta már hova tenni.

— Jó lesz már hazamenni! — mondta.

Borcának is elég volt s a jó kis lány szívesen ráállott, hogy hazaforduljanak.

De Marcsa duzmadt volt, hogy ő neki bíz ez nem elég. Igaz is, hogy az ő kosarába még akárhány elfért volna; de az is igaz, hogy a kis kapzsi jó nagy kosarat hozott.

Elvált hát a másik két lánytól, hogy ő még tovább megy az felvég felé.

— Erigy, — mondta Zsuzsika, — kár is volt velünk jönni.

Ezzel sarkon fordult s Borcával ketten hazaindultak.

Minden kapuban kint álltak a fiúk s kacagva kiabáltak utána, hogy így meg úgy, vederrel fogják meglocsolni.

A kölykök nevettek a gonosz tréfán. Marcsa sápadt, vörösödött rémületében.

— Nem is kell neked tyúktojás, — mondta az akasztófáravaló.

Azzal megfogta a kosarat és elkezdte rázni. A többi vásott fattyak nevettek és ő addig zötykölte, míg össze nem tört minden, minden tojás a kosárban.

Szegény Marcsa ordított, ahogy csak bírt.

Bezzeg ez jobban hallatszott, mint az előbb a nótája.

Egyre-másra gyűltek is kifelé az emberek a házakból. Valamelyik botot kapott, azzal kergette szét a fiúkat.

Ezek messzire elfutottak, de onnan is visszakiabáltak az árva kis lánynak:- 23 -