Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
A tárgyilagos megemlékezés kedvéért megemlítjük, hogy a császár, III. Frigyes, az elsők között van, akik a pápát erről az örömhírről értesíti. A Signoria, Velence tanácsa, már augusztus 12.-én külön levélben fejezi ki köszönetét a már mennyei dicsőségben nyugvó Hunyadinak. És a magyar király, a 16 éves, háborús fáradalmakra gyenge Habsburg ifjú, alig telik el a nándorfejérvári diadal után egy fél esztendő, Hunadi János két árváját vasra vereti, Lászlónak, az idősebbiknak a fejét véteti, Mátyást bebörtönözted, őt magát a Nemzet hősi halottját az ország jövedelmeinek hűtlen kezelésével megrágalmazza. Calixtus pápa Hunyadi özvegyének, Szilágyi Erzsébetnek gyászában részvétét fejezi ki és jóvátételként a nándorfejérvári győzelem Rómába való érkezésének évfordulóján a magyar vezér hőstettének, valamint a magyar nemzet nagyszerű helytállásának emlékezetéül ünnepet rendelt el, hogy azt az egész keresztyén világ megünnepelje: a Transfigurátió ünnepet. Az Ür színeváltozása ünnepe — augusztus 6.-a — igy az elrendelés alkalmát tekintve, magyar nemzeti ünnep. A magyarság feszülten várja, hogy a keresztyén világ visszaemlékezik-e az ünnep 500 esztendős évfordulóján III. Calixtus pápa jövendölésére: “Meghalt Johannes, aki az ellenség felett kivívott győzelmeivel nevének olyan dicsőséget biztosított, hogy a késői évszázadokban sem fog feledésbe menni!” Ti nagy harangok! öreg harangok! a ti híveitek im akkor az ozmán el lén a keresztyén világ védelmében vajmi keveset tettek. Hagytátok, hogy szinte egyedül a magyarság erőfeszítése állítson gátat az elsöprő áradatnak. Közületek a nagyja, a tekintélyesebbje, az olyanok mint a Big- Ben meg a Liberty Bell pápai szóra ma se igen szólalna meg. Az Angelus, a többségben protestáns híveiteknek meg idegen dolog is, — (Isten “anyja” közbenjárása, “Üdvözlégy. .. ”) —, s azzal kapcsolatban “purgatórium”-ból 100 napi búcsú, avagy tisztítótűzből akár teljes szabadulás ígérete sem ihleti meg őket. Igaz ilyesmi még a nádorfdjérvári győzelemre olyannyira büszke hithű magyar lutheristát vagy öntudatos nyakas kálvinistát se hatja meg. De amikor a rónák és havasok kicsi magyar harangja megszólal s azért cseng, azért sir, hogy az is'.entelenség átkából, pusztító veszedelméből, ebből a kénköves vörös kráterből ments ki Uram minket s ne engedd beleszédülni az egész emberiséget, az ilyen könyörgésben a római részem levő krisztusi lelkű magyarokkal együtt fohászkodnak a többiek, az egyszerűen egy igaz Istenhez imádkozó evangéliumi keresztyének, a több milliót számláló magyar evangélikusok, reformátusok is. A havasok és a rónák kis magyar harangja ma ezért sir, ezért cseng, ezért szólal meg. Ilyen imádságra int. Ti nagy harangok, öreg harangok ilyen imádságra mikor kondultok meg? Akkor, amikor már késő? Akkor, amikor a nagy kráterben mi már elégtünk s amikor annak vérvörös lávája titeket is elborít? Avagy talán újra arra vártok, amikor majd megint mi magyarok a magunk vérelhullásából, verejték és könnyhullatásából — és leginkább az Ür Isten segítő erejéből megoltottuk a tűzet, megállítottuk s győztünk felette, Nagy harangok csak akkor szóltok? Nem lenne jobb előbb megszólalni?! ÁRPÁDÉI, a harangozó
