Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

A magyar felmentő támadás julius 14-én indul meg. Hunyadi ezt az időközt nem a még remélhető segélycsapatok bevárására használja hanem inkább a csapatoknak begyakorlására szánja és a támadás első lendületével a török hadihajórajt megsemmisíti. Az ostromzárat így áttörve, bevonul az ostromlott Nándorfejérvárra.

A török rohamok és a tüzérségi romboló tűz fáradtan ismétlődik meg; azonban 21-én az összes erők bevetésével kíméletlen erővel végrehajtott támadásnak sikerül behatolni a fellegvárba is, ahol a vár sikátoraiban öldöklő kézitusa fejlődik ki az ellentámadó, védők és a török rohamegységek között, ami a a magyarok sikerével végződik: a kivert törökök után tódulva behatolnak az ostromló erők mélységébe és birtokba veszik az ostromló nehéz ütegeket is.

A nap az ostromló török erők megrendülésével bukik le. A beállott sötétségben szabadon kóborló dzsinnek (3) a magyarok képzelt hadosztályait megsokszorozzák. A magyar vitézek harci kedvét azonban a sötétség éppen nem szegi: “Jézus” kiáltozásokkal vetik rá magukat a táborban nyúgatalanul virrasztó törökökre. A táborban egyszerre fölbomlik minden rend: aki amerre lát — menekül. Akad olyan is, aki nyergeletlen paripára kap és a sötétben úgy gázolja le futó társait; van olyan, aki handzsárral nyit magának utat a futók között. A nagy ordítozástól megriadt tevék csordái cövekeiket kiszakítják a földből, és belegázolnak a futó tömegbe. Amikor a hajnali szürkületben üldözésre száguldó magyar lovasság a feldúlt és elhagyott táboron keresztül a menekülő törökök nyomába ered, egy lidércnyomásos álom ért vele véget: a keresztyén világ meghódítására indúló félemetes muzulmán hadsereg teljesen megsemmisült. Maga II. Mohamed, a szultán alig tudja megmenteni a puszta életét. Évekig tart, amíg egy jelentéktelen erőt majd ismét fegyverbe tud állítani.

(3) Dzsinn török gonosz szellem, olyan, mint a magyar manó.

Lovas futár indul azonnal Rómába, hogy megvigye a nagy hírt: az Izlam veszedelem megszűnt. Augusztus 6-án érkezik meg a hír, éppen amikor ti vagy őseitek megszólaltok a déli Angelusra. III. Calixtus abban a percben, amint a hírt veszi, személyesen siet le az ebédnél együttűlő bírborosi Collégiumhoz, és azonnal közli azt.

Sajnálkozva állapitjuk meg, hogy úgy Bonfini Antonio, mint Galeotti Marzio, Mátyás király krónikásai, tévesen úgy vélték — és tévedésük mintha logikus gondolatmenettel érthető is volna, miszerint Calixtus pápa ennek a győzelmi hírnek a római hívekkel való közlése végett szólalhatta meg a ti hangotokat. Így talán a legenda szebb lett volna, ha a ti érces hangotok a hála tisztább akkordjáit zengte volna. Míg igy nem egészen biztos, hogy vájjon az Ég csak akkor lett volna figyelmes a magára hagyott magyar nemzet segély kiáltásáira, mikor parancsszóra Ti megszólaltok (4).

Ma, amikor ismerjük pontosan az európai keresztyén hatalmak őszinte nézetét a magyarság erőfeszítéséről, mi már semmin se tudunk csodálkozni: a fejedelmek kijelentették, hogy “hiszen a nándorfejérvári diadalt is egyedül vívta ki Magyarország, van ereje tehát a további védekezéshez egymagában is”. V. Alfonz nápolyi király, akit a történelem “nagylelkű” jelzővel díszített fel, Calixtus pápa előtt kijelenti, hogy a keresztes háborúra költeni annyi lenne, mint a pápaság kincseit kiszórni az ablakon.

A győzelmi-hír alig futott szét a nagy világba, egy targikus hír követi: Hunyadi János, a magyar vezér 50 éves korában, 1456. augusztus 11.-én a csatahelyek körül ólálkodó fekete hálál áldozata lett. A gyászhírt rövidesen másik is követi: a hős vezér hős fegyvertársát a nagy kapisztranói szent barátot október 23.-án 70 éves koráiban szintén a pestis ragodta el.

(4) Hiszen a pápai imádság (Angelus) bulla csak hónapokkal a győzelem után érkezett Magyarországra.- 15 -