Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

rok körüli térségek gyeppázsitjait arab és szaracén paripák, meg harci tevék patái vágják szét. A táborok körül szájtátó nép: tevehajcsárok, dervisek, kigyóbűvölők, édességárusok, koldusok tolonganak, olyanok, akik mindent ellopnak, amihez a kezük hozzáfér.

A tábortüzek körül síposok sípjai sil'onganák, a dobok ütemes döngése dobog, egyhúrú hegedűk vinnyogása olvad bele az emberi szóáradat zsongásába és bizony nehéz munkát ad az agháknak, meg a jüz-basiknak az esti koránszura után a tábortüzek kioltása, amikor a tábornak le kell nyugodnia.

Reggel a müezzin egy deszkatákolmány tetejéről imára szóllítja a igazhívőket: “A'lah! Ili Allah!” és újra megelevenedik a tábor: a katonák végtelen sorrokban borúinak le Mekka felé imaszőnyegeiken a porba, majd a reggeli áhitat után hangos parancsszó, kiáltozás, lónyerítés, szerszámcsörömpölés tölti ismét meg a levegőt és elkezdődik a napi munka: a nyergelés, lóraszáUás, gyülekezés, s a tábor kiürül, csupán ithoít látni egyegy spahit, vagy agát, akik felügyelnek az üres táborra.

így tart ez már 3 esztendeje. Tábort bontanak és tábort ütnek. Csapatok mennek a távoli Frengisztán harctereire és ujjabbak érkeznek a messzi sivatagok felől. Mintha tervszerű lenne az a nagy nyüzsgés. Mintha a nagy sürgés-forgással a tábor körül őgyelgő kémdeákokat akarnák megtéveszteni. Szerb, görög, oláh szökevények viszik a hírt a csapatmozgásokról és ezt tudják jól a pasák az “afak-divaniban”, meg a “galab divaniban”, ahol a legkisebbik is legalább ezer lovast tart a kardja alatt. Nem bánják, hadd tudja meg az ellenség, és reszketve várják, mikor sújt le a padisah rettemctes kardja reájuk is. A Boszporuson is ezrével gyülekeznek a gályák, a nagyobbak között a kisebb dunai dereglyék, amelyek az élelmet szállítják a hadsereg után, a takarmányt a lovak százezrei részére, az ostromló tüzérséget, meg a ostromanyagot.

Mindez a nagy készülődés első sorban is Magyarországnak szól. Rajta keresztül nyílik meg az útja ennek az áradatnak, akár csak kétszáztizenegy esztendővel előtte Muhinál. Ez a sorsfordulat, ami most reá vár, semmivel sem ígér több jót, mint az akkori. Akkor a trón magaslatán hatalmas egyéniség ült és a királyi család is hasonló fenkölt lelkületű hercegekből és hercegasszonyokból állott, akikkel szemben egy elpuhult nemzedék az önérdek bástyái mögé fészkelte be magát és ér-J О Ö

lelmetlen okvetelenkedésével majd a végpusztulásba döntötte az országot. Most egy háborús évszázad társadalma várt arra a férfiúra, aki ebben az élethalál harcban az élére álljon. A múltak h bá'n tanulva, ma nem panaszolják fel séielmeiket, mint akkoron tették: a zsebrákok sanyargatásait, a ligák erőszakoskodásait, hanem szó nélkül megszavazzák az ország védelméhez szükséges adókat, a nemesi közfelkelést, meg a bandériumokat. A király 16 éves; ugyan ki kívánhatná el tőle, hogy a háború fáradalmait vegye gyenge vállaira? Igaz, hogy elődje, az ő nevén a negyedik László, ebben a korában a habsburgi I. Rudolf számára Dürnkrútnál megvívta az acheni császári koronát. Ez a 16 esztendős kardforgató László azonban Árpád fejedelem sarja volt, olyan uralkodók leszármazottja, akiknek életkoruk felső határa a 30 esztendő volt.

A Gondviselés ebben a válságos időben HUNYADI JÁNOS kezébe adta a vezéri pallost. Igaz, hogy még tinektek harangok eszetekbe se jutott hogy a híveket imára kellene inteni, hogy az Ég azt meghallja. Azonban úgy látszik, ezt az Ég nem is tartotta szükségesnek. Anélkül is gondoskodott a magára hagyott magyarokról. — Hiszen, ha jól emlékszünk reá, Bizánc eleste előtt is imákat rendelt el a lateráni Szent Szék, azonban úgy lehet, hogy ugyanígy tett a Skeik-ül-Izlam is, és Allah nevével a szultán győzött akkoron. Hunyadi János nem volt a szerencse kegyeltje, aki sikereit neve varázsának köszönhette volna,- 10 -