Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

dekelte azt, hány órát rendelnek az okosok.

Makkai Demeter fejcsóválva jött le a toronyból, miután azöreg óraszerkezetet — közkívánatra — áttanulmányozta. Hát abból bizony nem csinál már órát értelmes ember. Rozsdás, kopott jószág. Régi mester eszkábálta a maga módjára. Makkai Demeter sem tudott eligazodni rajta, de ezt nem vallotta be senkinek, nehogy, a tekintélyén csorba essék.

Csikborgó népe hát belenyugodott abba, hogy most már ezután nem lesz toronyórája. Igaz, eddig se volt, de most már, Guszti bácsi halálával, senki sem lesz aki legalább a mutatókat arrébb tologassa félóránként.

— Ehejt vagyok én e!... — tiltakozott és ajánlkozott Kótaji Jóska és egyesek tényleg megoldást láttak benne, hiszen a temetésen is milyen szivhezszólóan tudott harangozni. — Ö lészen hát a harangozó, a mutatóforgató.

Nem mindenki bízott azonban benne, mert Kótaji Jóska a falu bolondja volt, belőle ugyan semmi értelmesség nem búvik elő.

Hogy kelült a faluba Kótaji Jóska, arra bizony már csak kevesen emlékeznek. Vándorcigányok lopták valahol Szabolcsban, talán Kótajban, de semmi hasznát nem vették a gyereknek, igy itthagyták a sorsára. Falu koldusa lett, falu bolondja. Hol itt kapott egy tányér levest, hol ott egy kanálnyi puliszkát; hol a mezőn hált, hol a szénapadláson, ha épen a tél ereszkedett keserves útjába. Itt is, ott is segédkezett a házaKnál, pénzt nem keresett mégse soha. Eltartott volt, bolond volt, de ezt senki se merte a szemébe mondani, mert félholtra verte Sellő Hihály legényfiát is, pedig 16 éves se volt még.

Rolonddal kikezdeni nem jó ám! Ha azt mondja, hogy harangozó lesz, legyen hát az Isten hírével; tiltakozni ne merjen valaki az ellen, amit Kótaji Jóska a fejébe vett. Hiszen bolond...

A falu papja fogadta csak szeretettel az ajáníkozást, nemcsak a falu órája, időjelzése érdekében, hanem azért is, mert a Szeretet volt a mestersége:

— Jer hár Jóska, vedd át a Csörgő Gusztáv óráját s irányitsd ezentúl a falu időjelzését. Te lészel az uj harangozó. Az egyház fizet majd.

— Megteszem instáiom, Tiszteletes Uram, ne csalódjék bennem ki se!

Nem is csalódott benne senki emberfia. Mert a csikborgói mutatók újra megindultak a hetes számról. Rolond kezelte, úgy járt hát, mint a bolondóra. Kótaji JósKa fizetéses állást töltött be, végre pénzt is látott; meg akart nát dolgozni érte tisztességgel. A maga módjára, bolondjára: aaaig szerelgetie, kenegette, tanulmányozta a rozsdás szerkezetet, mig az egyszer csak megindult! És Kótaji Jóska boldog bolond lett s boldog volt vele a falu is. Megindult a toronyóra; ketyegett forgadozott, csodájára járt mindenki, mindöszsze az voit a oajossága, hogy a két mutató visszafelé forgott, Mogis mindenki csodálta a bolondnak tartott Jóska eszemunkáját, mert ha egyszer a szerkezet megindult, majdcsak eljön az ideje, hogy a megbolondult két mutató helyes irányba is torogjon.

Kótaji Jóska fel is találta a megoldást: Hiszen, ha a két mutató ellenkező iránjban forog, mi hiba van abban? — Mindössze hát a számlapot kell átfesteni ... Át is festette tintaceruzával. A 12-es és a 6-os szám a helyen maradt, csak a 9-es helyebe kellett 8-ast pingálni és megfordítva, meg a 10-es Helyett 5-öst, na meg a többi szemben levő számokat. Át is pingálta takarosán, űgyesen. így háromnegyed 12-kor mindenkinek illett tudnia, hogy épen negyed 1-re jár az idő, meg ha az óta háromnegyed kilencet mutatott, akkor épen egynegyed 4 volt.

Háromszékből is sokan jöttek megbámulni a csikborgói bo'onclórat. Volt, ki dicsérte, volt, ki nevette. Ha aztán egykét tiszteletlen megjegyzést hallott elröppenni a falu lelkiismeretes harangozója, egyhamar elborult a tekintete. Mert minden bolond igen érzékeny tér mészetű.- 26 -