Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
Mogorván gunnyasztott a padkán az istálló előtt. A házőrző kuvasz okos szemekkel figyelte őt, majd részvéttel hozzászegődött. — Hordd el magad — riadt rá a szolga s durva rúgás készté máris a távozásra. — Miért bánik ez ilyen gonoszul velem — szűkölt az eb, miközben farkát behúzva elsompolygott — holott mit sem vétettem neki?! — Bűn és szenvedés nem mindig járnak együtt — világosította fel a Pejkó, ki gazdáját várva, felkantározva állt a ház előtt. — És nem tudod-e, van cimbora, hogy éppen az elnyomottakból lesznek a legkegyetlenebb elnyomók? Árnyékok Az árnyékok sötét hatalmak, az élő színek belehalnak... Bármily tarka a lepke szárnya, mindig csak szürke lesz az árnya. Az árnyék csúfol és kifordít, alakot és mértéket torzít. A legszebb formát is feloldja, elsorvasztja vagy elnagyolja. Intő jele a változásnak, szimbóluma az elmúlásnak. Barátságtalan útitársunk, belébotlunk bármerre járunk. nem lehet tőle elszakadni, sem elfutni, sem elmaradni. Átkozni téves lenne mégis, mert néha jó és néha szép is. Sötét létét a fény okozza és az árnyék a fényt fokozza... Bónis László — 24 —
