Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

iíj. GRIDI PAPP IMRE felszólalása a

közgyűlésen.

Kedves gyülekezet!

Egy egyház igazán nagy és életképes akkor, ha számos az ifjúsága. Hogy fennálljon és fennmaradhasson szüksége van az öregek tapasztalataira és támogatására, s mégis nagyságának, életerejének mértéke az ifjúsága.

A fő hangsúly itt azon az ifjúságon van amelyik már nem jár vasárnapiiskolába és már majdnem felnőttnek mondható. . Mert amint az egyháznak szüksége van rájuk, úgy ennek az ifjúságnak is nagy szüksége van az egyházára. Bármennyire is idevalónak érzi, vagy szeretné érezni magát az az ifjú, vagy esetleg már itt is született, származásánál fogva döntő válasz előtt áll. Meg kell választania ebben az országban azt a társadalmi réteget, melyben mozogni, élni fog. Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a választás nagytöbbségben lefele történik. Olvan rétegek ragadják magukhoz ífjainkat, melyeknek szellemi és lelki színvonala alacsonyabb fokon áll, mint az övé kéne álljon szárún az ás a és szülei révén. Ez az egyház van hivatva arra, hogy ezt a színvonalat megadja és megtartsa ífjainknál és egyúttal irányt mutasson, hogy ki tudják választani azt, ami nekik hasznukra lehet azokból a dolgokból, amit ez az ország nyújt. Végeredményben ehhez a társadalomhoz aki ebbe az egyházba jár van a legtöbb közük. Szüksége van az ifjúságnak tehát erre az egyházra, ezt kell válassza elsősorban. Ezt a talpalatnyi földet kell magáénak érezze és szeresse, mint ahogy az az övé is, érte van.

A mi egyházunknak is szüksége van az ifjúságára. Ebben az irányban kezdődött munkálkodás, bár egyelőre szerény körülmények közt, egyszerű ezközökkel, de Isten segítségében bízva. Igyekeztünk barátságossá, hivogatóvá tenni a nagytermet, rendbe hoztuk és szaporítottuk a játékszereket. Rendeztünk néhány kirándulást melyeknek reméljük a közel jövőben folytatásuk lesz. Ifjúságunk minden kedden és pénteken este jön össze, hogy játszék, szórakozzék, beszélgessen, Igyekezünk ezeket az öszszejöveteleket és kirándulásokat átitatni az egymás szeretetével és megbecsülésével. Azon kívül minden vasárnap délelőtt istentisztelet után énekpróba van gyerekek és ifjak számára kormeghatározás nélkül. Célunk, egyelőre legalább az, hogy megtanuljanak énekelni és hogy megtanulják szeretni a zenét. Azt mondják, hogy aki a virágot szereti az rossz ember nem lehet. Ugyanezt, mondhatjuk a zenéről, aki a zenét szereti az rossz ember nem lehet. A zene levezet indulatokat, megelőz cselekedeteket, melyek csak ártanának az egyénnek és környezetének.

Ez a munka sok fáradtságot, türelmet és kitartást követel, mert eredményt esetleg csak távolábbi jövőben hoz igazán. Mindenki részt kell vegyen ebben a munkában, ha máskép nem is, hiresztelvén azt, vagy imájában. Biztosan tudom, hogy ha a Mindenhatóban bízunk és Öt hívjuk segítségül, jó gyümölcsöt fogunk hozni.

Vezéreljen az az ige melyet ez az Egyház választott , jel igének;

“Ha az Isten velünk kicsoda ellenünk”.

Nos hát hazánk fiai, urak, nagy rendek, nemesek, köznépek, kiki Istentől engedtetett talentuma szerint magát megrongyolódott Hazátoknak előmozdítására adja és Isten sátorának felépítésére nyújtson, akinek aranya és ezüstje vagyqn: aranyot és ezüstöt; akinek érce, ércet; akinek selyme, selymet; akinek egyebe kecskeszőrnél, avagy veresen festett kós bőrénél nincsen, adjon azt amije vagyon.

(2 Móz. 25 : 2-4)

Tolnai F. István: 1663- 22 -