Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

két nagy akadály leküzdéséről lesz szó és pedig egy óriási méretű jégesésről és hogy vájjon a déli nyeregre meredek­ségénél fogva fel lehet-e jutni? Ezek megállapítására az angolok 1951-ben felderítő expedíciót küldtek. A vállalkozókat már a jégesésnél visz­­szadobták a lezuhanó jéglavinák és hi­ába kísérelték meg két héttel később újra, amikor már majdnem a jégesés teteje előtt 30 m széles szakadék állta el útjukat, melynek két héttel előtte még nyoma sem volt. Mi egyáltalán a jégesés? Ott keletkezik, ahol a gleccser a hegyátmenet hirtelensége miatt megtö­rik. Jelen esetben a világ legnagyobb jégeséséről van szó, melynek méretei­hez viszonyítva vízi kollégája a Niagara eltörpül. A Niagara 60 m magas, ez a jégesés pontosan a tízszerese. Kb. o­­lyan magas mint a riói Corcovado. A nehézség itt sem abban rejlik, hogy ne lehetne megmászni, hisz sok­kal meredekebb eljegesedett hegyolda­lakat másznak meg hágó-vassal és jég­csákány segítségével, hanem abban, hogy a gleccser állandó mozgásban van, naponta újalbb és újabb repedések ke­letkeznek és hatalmas jégtömbök lezu­hanása miatt folytonosan változtatja fe­lületét. Egy-egy jégtömb házmagaságú és 40-50 tonnát nyom; ha ez elindul, jaj, aki útjába kerül! De az ember ismét csak nem hagyta magát. A jégesés visszautasítását kihí­vásnak vették s versenyre indult svájci és angol. Ennek eredményeként 1952 tavaszán az előbbiek hatalmas expedí­ciót indítottak. A 14 svájciból és 175 bennszülöttből álló komoly haderőnek emberfeletti küzdelem árán sikerült is áthatolnia a jégesésen, sőt a második akadályt is leküzdve elérték a déli nyer­get: a végső roham megindításához szükséges starthelyet is. 8500 m magas­ságig jutottak, de a mély hó, köd és szörnyű erejű szél visszadobta a leg­bátrabbakat is. Három szörnyű éjszaka után egy svájci, Tenzing-el együtt ké­nytelen volt visszafordulni. Ugyanezen év szeptemberében kí­sérletüket megismételték. Ez alkalom­mal egy sherpát megölt egy jéglavina, három másik pedig 200 m-t repült le a meredek lejtőn, melynek végén sze­rencsére mély hó volt s ez megmentette őket. Tenzing, akinek ez már ötödik kí­sérlete volt, ismét elöl volt két svájcival, de a — 40 fokos dermesztő hidegben fújó óriási erejű szél megdermesztette az idegeket, izmokat és álmuk közeli beteljesedése előtt vissza kellett fordul­­niok. Ez volt a tizedik kísérlet s bár ed­dig 14 emberéletet követelt az ostrom, az ember tovább folytatta a küzdelmet. Az elmúlt expedíciók tapasztalatai alapján a teremtés koronája újabb és ifjabb fegyvereket, korszerűbb felszere­lést tudott felvonultatni, ezzel szemben a hegy nem tudott több eszközt beál­lítani védelmére. A svájciak kísérlete nyomán biztosnak látszott, hogy előbb­­utóbb meg kell hogy adja magát! Ennek tudatában még a svájciak őszi kísérletével egyidőben kezdte meg Hunt angol ezredes annak az expedí­ciónak megszervezését, mely a követke­ző évben végre diadalra juttatta az em­beri állhatatosságot és azótá földüjik legmagasabb csúcsán az újzélandi Hil­lary által a hóba temetett kis arany ke­reszt és az egyszerű hegylakó nép fia Tenzing által a Teremtőnek felajánlott kis csokoládé és kétszersült hirdeti, hogy, amit az ember erősen akar, Isten segít­ségével el is éri. Az egész világ újjongó örömmel fogadta a hírt. 1953. május 29,—e örök időkre emlékeztető dátum s nem csoda, hogy Erzsébet angol királynő a hír vé­tele után — mely összeesett megkoroná­zásával — büszke örömmel jelentette ki, hogy ez a legszebb koronázási aján­déka. Erről a félszázados küzdelmet be­fejező expedícióról köteteket írtak és igen hosszú lenne még csak kivonatban is elmondani történetét. Ezért a tárgy­hoz hűen inkább azokat a tényezőket- 19 -

Next

/
Thumbnails
Contents