Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

rint két főokból. Az egyik, hogy olyan oldalról próbálnak feljutni a csúcsra, ahonnan még más ember nem jutott fel, vagy csak kevesen. A másik, — mely sokkal több áldozatot követel, — az időjárás. Mikor 1934-ben a Mont Blanc lábánál jártunk, olasz kísérőnk elmesélte, hogy pár nappal azelőtt 5 turista az egyébként könnyen járható rendes utón haladva hóviharba került. A tapasztaltak úgy határoztak, ihogy írem kísérleteznek és egy hólyukban kivárták a vihar végét. Ketten azonban az út folytatására határozták el magukat, hisz a menedékház nem volt már meszsze. A ködben azonban eltévedtek és másnap megfagyva találtak őket nem messze a céltól.

Szakszerű vezetés mellett ritkán fordul elő szerencsétlenség. Az olasz alpesi vadászok először csak egy járőrrel másztak fel, de atban az évben, mikor ott jártunk, már egy egész század baj nélkül jutott fel a csúcsra és vissza.

Ezelőtt 20-25 évvel érdekes epizódot olvashattunk a napilapokban. Egy kistúrista csoport a menedekházban szállt meg és akkor jöttek rá, egyik társuk fájdalmai vakbéltől származnak. Szerencsére egyikük sebész volt s mivel a műtét sürgős volt, más hiányában zsebkéssel hajtotta végre a műtétet, és társuk megmenekült a biztos haláltól.

A világ viszonylagosan számított legmagasabb csúcsát az Ararátot, mely tulajdonképpen vulkán, először egy orosz mászta meg 1829-ben. Szegény Noé apánk bizonyosan megfordulna sírjában, ha tudná, hogy pár ezer évvel később politikai súrlódásoknak adott okot egyszerűen csak azért, mert a Biblia szerint ezen a hegyen kötött ki.

1949-50-ben, mikor még Törökországban éltünk, nagy port vert fel a hír hogy egy amerikai expedíció készül felkutatni az Ararátot Noé bárkája roncsainak felkutatása céljából, — melynek körvonalait repülőgépről látni vélték — s amelynek létezéséről a környéken élő lakosság, főleg hegyipásztorok is tudni véltek.

A szomszédos oroszok már előre tiltakoztak a török kormánynál azon a címen, hogy az expedíció igazi célja kémkedés (kozmikus sugarak, fényképezés, filmezés), mely azonban végül is megadta az engedélyt. Vegyes amerikaitörök expedíció indult, mely nem volt megfelelően és szakszemen előkészítve és sók nélkülözés után feljutottak a vélt pontig, de nyomokat természetesen nem találtak.

(Az expedíció tagjai hazafelé reptükben Koppenhágában is leszálltak és átszállás közben óriási izgalmat keltett, hogy az a bőrönd, mely a filmeket tartalmazta, eltűnt. “Biztos az oroszok szerezték meg” — gondolta mindenki. Csak 1-2 napi lázas keresés után derült ki, hogy tévedés folytán egy másik gépre rakták át és megkerült .. . Azóta ismét visszaszállt a csend az öreg Ararát környékére . ..)

A 19. századelső fele különben csendben telt el. Ebben a korszakban az embert nem mindig csak a hegy iránti szeretet, hanem tudományos és néha gazdasági kiaknázás lehetőségei irányították. Azt lehet mondani összekötötték a kellemeset a hasznossal. Így tett a skót professzor Forbes is, aki a glecscserek életét tanulmányozta és amellett hódolt szenvedélyének a hegymászásnak.

Éhez a korszakhoz még egy érdekes kis “történelmi epizód” is fűződik. A Svájcban lévő Riffelhorn-ról úgy tudták, hogy először 1841-ben mászták meg angolok. 30 évvel később amerikai turisták, akik nem mindig tartják be a turistaság , szigorú törvényeit, köveket dobáltak az alattuk fekvő gleccserre s közben egy a középkorból származó dárdára bukkantak, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban is akadtak kalandos lelkek.

Ugyanebben a korszákban megjelennek az első alpesi útmutatók, érdekes leírások, melyek révén az eszme mindig szélesebb és szélesebb körökben népszerűsödik.

Egyik igen szellemes, de szokásosan szegény angol íróról Albert Smith-ről- 13 -