Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
A császárokat, mint pl. Maximiliánt, talán még meg lehet vádolni azzal, hogy becsvágyból, hírnévszerzésből mászott meg 1500-ban egy magas, jeges csúcsot Tirolban, de nem hisszük, hogy ez a vád érhetné Petrarcát, a neves olasz költőt, aki egy közel 2000 méteres igen meredek és sziklás hegyet mászott meg. Ettől az időponttól számítják az újabbkori alpinizmus megszületését. A 16. század közepén még egy lépéssel közelebb jut az ember lelkileg a hegyekhez. Gesner német író tollából megjelenik az első könyv “De montium admiratione” címen, amely már irtózás helyett az Alpok csodás szépségeit dicsőíti. A 18. század közepén a nagy francia író és nevelő Rousseau, — aki többek közt “Vissza a természethez” című művében követeli az általános nevelésbe a legbehatóhlh testnevelés bevezetését, — “Heloise” című művében színes leírásokban áradozik az Alpok szépségeiről. Nem sokkal Rousseau után a szellemi világ világszerte elismert egyik legnagyobb géniusza Goethe vette kezébe a tollat, hogy elragadtatással írja le élményeit a magas hegyek különösen érdekes és szép világáról. Igen magas hegycsúcsokat mászott még; a Mont Elanc glecserein keresztül-kasul vándorolt s még élete utolsó évében, 83 éves korában is felmászott egy magas hegycsúcsra. Egyik hires angol hegymászó és író a “Miért másszunk hegyet?” kérdésre Goethe szavaival felel: “Amire képes vagy, vagy álmodol, hogy képes vagy végrehajtani, vágj neki! A merészségben géniusz, erő és varázs lakozik”. (Talán sokan nem tudják, hogy Goethe egyúttal a világ egyik legsokoldalúbb sportembere is volt; kitűnő tornász, korcsolyázó, úszó, vívó, lovas, fanatikus turista és hegymászó. Mikor egyszer egy novemberi hideg napon Svájcban egy kis folyóban úszott, mint “akinek elment az esze”, kövekkel dobálták meg.) Őt méltán tekinthetjük az “Ép testben ép lélek” megtestesítőjének! Ugyanakkor, mikor Goethe tollal harcol a hegyvilág szépségeinek elismeréséért, kortársai megindítják a nemes harcot a hegyóriások meghódítására és Paccard francia orvos a Mont Elanc első megmászásával 1786-ban lerakja alapkövét a legújabbkori alpinizmusnak. Nagy teljesítmény volt ez akkor, mert Európa legmagasabb csúcsát nem megszervezett expedícióval, hanem csupán egy zergevadász kíséretében mászta meg- , Úttörő példája nyomán az ember kedvet és bátorságot kapott és egymás után sorra kerültek az Alpok többi maas csúcsai is. Érdekes, hogy az ősök példája nyomán, ismét a legmagasabb körökből akadnak vállalkozók a legmerészebb tettek végrehajtására. Így a Gross Glocknert 1799-ben Von Salm kardinális; az az első világháborúban oly sok véráldozatot követelő Ortlert pedig 1804 ben János főherceg mászta meg először. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ezek már megszervezett, nagylétszánui vállalkozások voltak, amint azt láthatjuk rézmetszeteken, amelyek a Gross Glöckner és Gr. Venediger első megmászását ábrázolják. Ezeket a teljesítményeket az akkori alpesi ismeretek, felszerelés és ruházat aránylag kezdetleges volta miatt merész és kalandos kísérleteknek kell tekintenünk. Ma már az Alpok legmagasabb csúcsainak megmászása jó fizikumú, hegymászásban jártas egyének számára nem okoz nehézséget. (Mikor 1941-ben a német Heereshochgebirgsschule-val megmásztuk az osztrák alpok második legmagasabb csiicsát a Gross Venediger-t, az a korszerű felszereléssel gyerekjátéknak bizonyult.) Csak az ősellenség, az időjárás szólhat közbe, az azután sokszor kérlelhetetlenül. A Mont Blancot is azóta százan és százan mászták meg és csak ritkán fordul elő baleset. Ha igen, az rendsze- 12 -
