Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-09-01 / 9-12. szám
Ami lelkünket ebben a látomásban lenyűgözi, éppen ennek az ellentétnek az egybeolvadása. Mi lehetne egymást végzetesebben kizáró ellentét, mint Isten és az ember, úgy, amint ebben a Gyermekben szemlélhető? Végtelen hatalom és teljes gyöngeség? Örökkévalóság és hamar ellobbanó életlángocska! Imádandó fenség és szánandó törékenység! És ez a Gyermek mégis mindkettő egyben? Naponként ezer veszélytől fenyegetett és szüntelen szakadékok szélén járó emberélet az ami itt elindul. És mégis, ez a halálra szánt áldozat egyben az ég és föld Mindenható Ura, aki előtt — ha minden világok összeesküdnének is ellene, egyszer le kell borulniuk mindeneknek. Földi hatalmasságok lába alatt remeghet a világ ideig-óráig. Magukra ölthetik a legyőzhetetlenségnek és megfellebbezhetetlenségnek a koronáját egész világrészek igába hajtott népei felett. De hol lesznek, amikor elhangzik majd az utolsó szó, — ennek az újszülött Gyermeknek a szava? És ez a mindenek felett való fenség és hatalom, amely előtt porszemek a hegyek tömegei és játékszerek a világtörténelem félelmes nagyságai, mégis ugyanaz mint a látomásunkban szelíden ránkmosolygó Gyermek. Erejével nem törve-zúzva, taposva-égetve jön közénk, hanem úgy, hogy magára ölti a mi törékenységünket. Fenségének fényét nem úgy ragyogtatja fel, hogy belevakuljunk, hanem jóságosán elrejti ennek az újszülött kisdednek a képe mögé, hogy nézhessük, láthassuk és szemünk hozzáiskolázódjék. Nem, Isten nem térdrekényszeritő és megsemmisítő dicsőségében jő elénk hanem ajtónkon bezörgető, alázatos vendégként. REFORMÁTUS ÉLET. 1940. Qamus i. Fonclorlato abb hálót sző a póknál. Vérszomjasabb tud lenni, mint a párduc, kegyetlenebb a kóbor farkasoknál. Dühöngve rombol, mint a sebzett medve. Tudatlanul is gyilkol mint a kígyó, méregfogaknál mérgezőbb a nyelve. Mint sáskahad pusztít, a földet dúlja s ahogy erkölcs és Isten ellen lázit, fertőzésben a vírust felülmúlja. Kárörvendőbb a kondorkeselyűnél, még meg se haltnak rágja le a húsát. Veszélyesebb sárkány a hétfejűnél az Ember... II. Nemesebb a telivér paripánál. Aranyfácánnál ékesebb tud lenni és szebben szól az énekesmadárnál. Szelídebb mint az őz és hűbb az ebnél. Önáldozóbb az anya-vadkacsánál és dolgosabb egy egész méhseregnél. A nád’rigónál különb fészket épít, hol kicsinyeit imára tanítja és mindig segít, szüntelenül szépít. Erősebb, bátrabb a királytigrisnél, diadalmasabb a kőszálisasnál, rejtélyesebb, legendásabb a sphinxnél az Ember . . . Bónis László. 6 —
