Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-09-01 / 9-12. szám

Лмктлк, kikkel пет (ätt el ап оыпас^

Irta : 'Reményik Sándor

Az Ország ímé elközelített.

Ítélettel és haddal —

Novemberi virágesővel És decemberi magyar virradattal.

S a Vőlegény ímé közel —

Karjában a halvány menyasszony Pihen ünneplő öröm-bódulatban,

Mint a virág a roham-sisakon.

S ímé, bemennek az ő örömükbe,

S lakoznak ott, s az ajtók bezáratnak, Nagyobb lakattal záratnak be immár Azok számára, akik küntmaradtak.

Az Isten látja, mást nem tehetek:

Míg a násznép ujjong s hálákat ad, Inkább lakozom én most veletek,

Ti, magyar Kárhozatnak Eleve-elrendeltjei!

Szeretném kitépni a szívemet S elétek úgy teríteni:

Lássátok, hogy én tietek vagyok,

Veletek ama külső Sötétségben —

Veletek együtt nem vagyok ma én sem A választottak fénylő seregében.

Késmárk felett ó most már igazán Ama külső Sötét szele fütyöl S valahol kietlen nagy magasságban Azzal a vad széllel szorít kezet,

Amely süvít, jajgat Brassó felől.

Mert így van ez: mindig akad,

Kinek nem jut a kezébe virág S a fejére roham-sisak,

S nem nászmenet jut, hanem gyászmenet. Ti sírók és Ti fogcsikorgatók,

Azért mégis vigasztalódjatok,

Hisz mindég nászon kívül állanak S szót csak a csillagokkal váltanak A legnagyobb Hegyek. ,

(Kolozsvár)