Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

öreg a ózercncóe Forog a szerencse. Mit bízunk őbenne? Semmiben nem állandó. Csak ideig kedvez, Tündöklő üveghez Mindenképen hasonló. Ki minthogy eltörik, Így ő is változik, Állapotja romlandó. E rossz csalárd világ, Ki merő hamisság. Engem már majd elveszte; Mint halat horogra, Úgy csala sok búra Hízelkedő beszéde. Étkével táplála, Melyben rejtve nála Iszonyú csalárd mérge. Tűrnöm hát jobb lészen, Mert még elővészen Istenem, szent Fiáért. Bűnöm elfelejti, Poko'ra sem veti Lelkem, ki hozzá megtért. Bár súlyos kereszttel Próbál és megterhel Méltatlan életemért. Nyughatatlan sok gond, íme, annyira ront, Hogy nem soká megemészt. Ha nem szánja lelkem Teremtő Istenem, Sok bú, siralom elvészt, Sőt én ellenségem Csudálja, hogy engem Á föld is el nem süllyeszt. Szenvedek békével, Magamat is ezzel Biztatom mindenekben: Szenvedett Megváltóm Többet, én jól tudom, Üdvösségemért testben. Nem egyedül vagyok Földön, ki nyomorgok: Szenvedik ezt is többen! Éljek-e? — nem tudom, Mert késik halálom S kínjaim nevekednek. Kétségbe essem-e, Halált szerezzek-e Nyomorodott fejemnek? Azt nem mívelhetem, Mert elveszti lelkem Haragja Istenemnek. Megszán még Istenem, Ennyi sok siralmim, Tudom jóra fordulnak. Múlnak sóhajtásim, Noha most könnyeim Szemeimből csordulnak. Mint nap eső után, így bánátim után Örömim megújulnak. Ismeretlen szerzőtől 1601 (Az új énekeskön)bői — kelték.) a 6. versét a gályarabok a kapuvári börtönben éne­- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents