Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1-2. szám
1:9 [ 18Z0 február 21] Székesfehérvárott a Fehérlóhoz címzett fogadóban az ott állomásozó dragonyos ezred néhány altisztje borozgat. Belép egy huszárőrmester s helyet foglal az egyik veresabroszos asztal mellett. Boritalt kér- A dragonyos altisztek hangos megjegyzéseket tesznek a huszárőrmesterre, de mivel azt németül mondják, a huszár az egyik fülén be, a másikon kiereszti a szót. Németül egy huszárőrmesternek, no meg egy honvédhuszárnak, ugyebár, nem “muszáj” érteni. Ez a dragonyosokat csak még jobban ingerli és az egyik, egy hórihorgas csaszlaui, - nyilván ittas állapotban oda tántorog a huszár asztalához és a kezében levő pohár bort az arcába loccsantja. Ez már nemzetközi nyelven is durva sértés, amit nem lehet a másik fülön kiengedni. A kis makra magyar is felugrik, képen teremti - amúgy huszárosán - a cseh őrmestert. Ahogy azt az Íratlan reglama megszabja : vállból kell jönnie 4S addig kell a pofán tartania, amíg csak a pofánvert egyén lassan összeroskad’ mint egy mosogatórongy, így is esett össze a dragonyos. Ez volt a bevezetője a nemzetközi mérkőzésnek, lévén a dragonyosok között az új kettős monarchia összes népei képviselve. A dragonyosok, számszerűit még három tagbaszkadt őrmester, felugrálnak és kivont karddal a huszárra rontanak, hogy összekaszabolják. A huszár kissé meggörbed, a veresteritős asztalt térítőstül, palackostól együtt felkapja és a dragonyosok közé dobja, majd a mögötte levő üres széket megkapja s megforgatva elkezdi csépelni a frissen sült k. u. k. bajtársakat. Kettőt leterít s a harmadik, aki csak egy könynyebb ütést kapott és még futóképes volt, segítségért szalad- Újabb öt társával visszatérve, most már hatan támadják a huszárt, aki súlyos bükkfa székkel kaszál közöttük, mint reggeli harmat után a szénát. Azok dűlnek is, mint kasza alatt a rendek. Aki még futóképes állapotban van, fut a dragonyos laktanyába a Bereitschaftért, amit azonban a huszár nem vár be. Az italt kifizette, az eszméletlenül a padlón heverő öt dragonyost ott hagyva> eltávozott. 1872 nyarán a fehérvári huszártiszti iskola vizsgáján a honvéd főparancsnok, József főherceg, megjelenik. A vizsgát ő tartja. A jólsikerült vizsga után a cs. és kir. fenség ebédet ad a Magyar Király szálló éttermében, amelyen az iskola parancsnoka, tanárai és az ujjonnan kinevezett hadnagyok vesznek részt. Ebéd közben a fenséges házigazda megkérdi a mellette ülő őrnagyot, hogy pár esztendőnek előtte itt, Fehérvárott egy huszárőrmester egyedül kivert 9 dragonyos őrmestert a csárdából: igaz-e ez ? Az őrnagy jelenti, hogy abban az időben nem szolgált itten, de a tettes itt ül az asztalnál, majd az maga elmondja, hogy történt a dolog. Azóta ugyanis letette a tisztivizsgát és a mai nappal hadnagy lett. — Hadnagy? Hogy hívják? kérdi felcsillanó szemmel a honvéd főparancsnok. — Szokaji Fényes Jenő, parancsára felség. Épp itt ül az oldalamon- A fenséges huszár félreforditja féljobbra érdekes, honvédszakállas fejét, érdeklődéssel vizsgálja a “tettest” és kéri, üljön vele szemközt: “Kérem, hadnagy úr, mondja el mint történt?” “... Császári és királyi fensédnek alázatosan jelentem’ igy történt a dolog”. A fenséges úr, akit 1840-ben avattak fel Jás2berényben abba a Nádor Huszár ezredbe, amelynek hat svadronya közül öt 1848 végén Prágából hazaszökött Magyarországra, helyeslőleg bólint: “Őrvendek, hadnagy úr, hogy semmi baja nem történt.” Majd az őrnagyhoz fordulva: “Érdemes lenne a hadnagy urat, halála után, elégetni és hamvaiból egy csipetnyit beadni minden egyes huszárnak.”. Ezt a családias hangot “Palatinus Jóska”, vagy ahogy Bécsben gúnyolódva nevezték: “Rágotzi der Dritte”, honositotta meg a Honvédségnél, a Honvédcsaládnál. V. Illésy Gyula. — 9
