Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-05-01 / 5-6. szám

mentek, mint a vadludak. De vissza nem találnak többé a Tiszához, az már bizonyos.

Azért jó volna elmenni hozzájuk. Csak meglátogatni őket. Elbeszélgetni a három élővel, egy imát elmondani a halott felett.

Mégegyszer találkozni velük. Nagyon jó lenne. Hozzájuk szárnyalni, mint az égi madár, leküzdve a kegyetlen távokat. És azután jöhetne a halál.

Képiró sóhajt. A köd fehéren ül a Tisza felett.

És fent szivetszórítóan sikoltoznak költöző madarak.

Pedig ők az ég úttalan útjain néhány nap múlva elérkeznek boldog uj tájakra és lelépnek sugaras mezőkre.

Miért oly bús a hangjuk mégis?

Képiró feláll-Felnéz az égre. Hetven éves öreg szemei semmit nem látnak. Fájnak.

És fáj nagyon a szíve is.

Sokáig.

S akkor, észrevétlenül, mint a kő,_ vígasztalás száll a sebes szívre. Képírónak halk, szelíd hang súgja : elköltözöl te is egykor és lesz találkozás.

És ez boldogító és fájdalmas egyúttal. Ez az érzés.

Hogy ne fájjon úgy a szív, meg kell enyhíteni. A ködben halkan énekelni kezd a vén Képiró, a kedves énekét: Kiálltásom halld meg, Isten,

Vedd füledbe az én könyörgésemet! Mert én szívem nagy ínségből,

Messze földről,

Kiáltja felségedet!...

A ködben összekeveredik a halk ének szava a költöző madarak sejtelmes hangjával.

Mintha testvérek hangja volna.

Az is-Mert vándorok hangja mindakettő.

Köd van a Tiszánál...

SZABÓ LAJOS.

Л& Лщат és én.

Sötét haja szikrákat szórt,

Dió- szeme lángban égett Csípője ringott, a büszke Kreol arca vakított,

Szeme, vágya, eper-ajka,

Szive, csókja mindig könnyes- Ilyen volt a legszebb asszony,

Az én fiatal anyám.

Csak azért volt ő olyan szép,

Hogy ő engem megteremjen,

Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol.

Bizzar kontyán ült az átok..

Ez az asszony csak azért jött,

Hogy szülje a legbizarrabb,

A legszomorúbb fiút.

Ő szülje az átok sarját Erre a bús magyar földre,

Az uj hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt.

Fénye sincs ma a szemének,

Feketéje a hajának,

Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám.

Én kergettem a vénségbe :

Nem jár tőle olyan távol Senki mint torz-életével Az ő szomorú fia.

sAdy mindre

— 23 —