Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-05-01 / 5-6. szám
NINCS VÁSÁR. Székely kép. Irta agyagfalvi Hegyi Zoltán. Bögözi Bence megint a kancsó fenekére nézett. Ott pedig meg látta a saját maga tükörképét, gyűrött, izzadt arcát, kócos haját, ráncos ábrázatját. Pedig fiatal volt még, harmincat se járta mégis a Mikulás jutott eszébe a képről. Megrökönyödött tőle, mint gyermekkorában, mikor a tanító úr Mikulásnak öltözött. Mikor aztán az utolsó csepp küküllői bor is legurgyant a torkán, megrázta a fejét, mint a részegek szokták, ha már undorodnak a további ívástól: — Nem iszok többet, — kiálltotta panaszosan magának, mert egyedül volt árva legényszobájában. Szeme vérben forgott. Éktelen düh fogta el s falhozvágta a boroskancsót, hogy ezer szilánkra szikrázott széjjel- Aztán bősz dühében odaugrott az osztováta mellé, hol kis hordó borocskája sumalygott. Fölkapta. Kivitte az udvarra, kivette a dugóját, aztán legurította a hegyről.. . Utánnanézett. . . Lötypölt, csurgóit a drága lé a pergő, bukdácsoló hordóból, míg csak el nem tűnt a bozótban... Bence lihegett. Izzadt, vörös képét csak a gyengén szemetelő őszi eső hűtögette. Szemben a hegy magasabb csúcsát lapos, fehér, gyűrűszerű köd ölelgette. Pipált a Hargita.. . Elkomolyodott, kótyagos tekintette azután a hegyoldalban legelésző juhaira terelődött. Kágcsálták a nyomorúságos aszott kórót, a levagdosott fenyőgalyakat. Kevés széna volt az idén. Vágni kellene valahol. Harminckét juha volt, sajátja. Egyebe se más, legfeljebb a kis kunyhója. Kalákában épült az is; jó szomszédok verejtéke rajta. Két kis szoba, meg tornác. Az egyikben lakott, a másikban pár régi szerszám: gyalu, kopott reszelő, rozsdás kalapács, birkanyíró olló. A sarokban meg mosott gyapjú, dohos szagú. Nincs, aki megórsózza. Nincs asszony a háznál. Pedig köllene. Lakószobájából füstös fenyőillat csapott arcába. Mert fenyővel tüzelt, de füstöl erősen, nem kormozta ki a kemencét. Éhséget érzett. Puliszkát főz tehát. Ahajt a cserépedény, de piszkos. A tegnapi puliszka maradványait bizony senki se mosta ki belőle- Nincs asszony a háznál. Köllene pedig. Mátisfalvi Judit jutott eszébe... Régen ösmeri, bálban is táncoltatta sokat. A faluban meg már mátkaságról susognak. Tegnap is tréfálkoztak legénypajtásai a Szövetkezetben, mikor az olcsó fenyővizet kóstolgatták : — Te Bence, Te! Mátisfalvi Judit se menne hozzád, merthogy messze lakói a hegyen. — Nem é? Dejszen elmenek holnap érte s meglássátok lakzi lesz igencsak. Bence kezdett kijózanodni s nekilátott a puliszkástál elmosásának. Gondolkozott.. . Asszonyt köllene hozni. Mátisfalvi Juditot. Elhozza, hát, hiszen várja. A faluban is tudják- Elhozza máma, azt ígérte tegnap a Szövetkezetben. Tehát mindenki tudja már a mai nap fontosságát. . . Pedig nem mondta tegnap nagyon komolyan. Jobb így egyedül. Nincs 24 —
