Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-05-01 / 5-6. szám

Az ostromzár évfordulóján hírül hozzák, hogy Buda vára a császáriak kezére került. A második évfordulón már a török, — Thököly Imre szövetségese — kitakarodik az ország területéről, kihamvadt tehát a legcsekélyebb reménysagár is, hogy a várva-várt felmentés török segítséggel hátha megérkezik, ám de a hőslelkű asszony kitart, mert az ő ura a várat még számon kérheti tőle.

— Mire számít még nagyságod? — kérdi tőle a várnagy, de Zrínyi Ilonát nem győzi meg semmiféle érv, semmiféle józan számítás- A várnagy engedelmeskedni tartozik neki.

— Nagyságod téved. Nagyságod tartozik nekem engedelmeskedni! Őnagysága, Imre gróf úr engem bízott meg hogy állandó híradással legyek, mint mennek a dolgok itten — vágja viszsza gúnyosan a várnagy, de, ezzel sem ér el semmit sem. Most Caraffa császári generál eperjesi kegyetlenkedéseit Ibeszéli sorra, mint törette kerékbe, mint csapatta el kezét, lábát és végül a fejét az ellene támadóknak, de ezzel sem tudta megtörni a nagyasszony ellenállását, íjszakába nyúlnak a vitatkozások, amibe beleszól a várőrség lázadása is, amit a várnagy szít, “hogy a hiábavaló harcnak legyen már egyszer vége!”.

— Hát mire várunk? — zúgnak a talpasok és csak a ruthén kurucok hűségét nem tudja kikezdeni a bujtogotás. Utolsó kisérletképen Zrínyi Ilona 1687. december elején a varsói lengyel palatínushoz fordul segítségért, közli vele a nagy elhagyatottságát, meg azt, hogy már nemcsak kinnt, hanem bennt a várban is ellenséggel kell küzdenie : a saját katonái lázonganak. Azzal is lehet az időt húzni, mondván : — Várjuk meg, emberek, a franciák válaszát még... de ez csak látszólag nyugtatja meg a várőrseget: minden külön ok nélkül nagy bőség kerekedik az ostromolt várban. Mintha lakodalom lenne, vagy . . . halotti torra készülnének? A lőszerrel is igen pazarlóan bánnak- Mintha az egész csupán szüreti dévajkodás lenne : okkal — oknélkiil éjjel-nappal durrogtatják a muskétákat, dörögnek az ágyúk. .. Varsóból pedig nem érkezik válasz.

Most Zrínyi Ilona kéri számon a várnagyot: Lássuk csak, mi van az élelmi készlettel? A kamarák üresek, legfeljebb még pár napra való ha van! Ugyanez a helyzet a lőszerrel is. Most már csakugyan nem tehet mást tárgyalni kell a császár generáljával, Caraffa Antal gróffal, aki az ostromló császáriak főparancsolója.

Ez a szívós, elszánt, feleimet nem ismerő védekezés, amelynek minden részletéről a várnagy naponta beszámolt, Eperjes hóhérját teljesen kihozza a sodrából, de a közvetlen személyes tárgyalásoknál a grófnő úgy viseli magát mint egy uralkodó a hódolatra kötelezett alattvalóval szemben ; a tábornagy pedig a férfi részéről köteles tiszteleten túl, a csodálát és az elismerés hódolatát mutatta iránta. Zrínyi Ilona állít fel követeléseket, Caraffa pedig teljesítteti azokat : teljes bűnfelejtést azoknak, akik a várat védelmezték, úgyszintén a város valamennyi lakójának. Ezeknek és nem különben a két Rákoczy árva vagyonának az épségben való tartását, amivel szemben Caraffa mindössze annyit kíván, hogy költözzön fel Őnagysága a két árvával Bécsbe.

Tehát Munkács vára 2 évi, 3 havi és 10 napi hősies védelem után elesett, mivel a védőörség — a férfiak — józan megítélése szerint a védelem tovább már céltalannak ígérkezett.

Zrínyi Ilona a bécsi aranykalitkát négy és egy negyed esztendeig bírta ki. Hű emberei jönnek és hoznak híreket Magyarországról, Munkácsból, Erdélyből, ahol a legendák hőse a magyar szabadság szolgálatában uj harcokat kezdett. Az emberek már nem azok, akik egy évtizednek előtte az ura zászlója alá gyülekeztek- De Thököly mit sem változott. Az oroszlán nem hányja el körmeit, ütése biztos, ugrásait sem véti el soha. Zernyestnél a török és tatár erőkkel, amelyek soraiban magyar bujdosók, kuruc vitézek, már csak szórvá— 19 —