Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-05-01 / 5-6. szám
künk elé idéztük hálás megemlékezésben : miként töretett meg egykor teste és miként ontatott ki egykor véré érettünk a mi Megváltónknak. Folytatódik a szertartás azzal, hogy a kenyeret és bort magunkhoz vessszük. S ez nyilván azt hirdeti, hogy a mi érettünk meghalt Krisztus ugyanígy táplál bennünket és eggyé válik velünk. Ész fel nem foghatja, olyan mély és titokzatos ez az egygyé-válás. De valóság. És nélküle nem úrvacsora az úrvacsora. De vegyük szemügyre a különbségeket is és akkor még inkább kitűnik, mennyire nem marad mögötte a mi "‘eucharistikánk” a római egyházénak. Hogy történik ez a “communio” ott? Ügy, hogy Krisztus testileg is jelen van, újra testet öltött a megáldott “elemekben” mert szó szerint kell venni, amit mondott : “Ez az én testem, ez az én vérem”. Ezt a kenyérben, illetve ostyában újra megtestesült Krisztust testileg veszi magához a hívő s lenyelt titokzatos ostya révén járja át testétlelkét a vele eggyé váló Krisztus. Nálunk pedig? Krisztus nincs jelen testileg. Sem a kenyérbeborba beleöltözötten, a kenyér és bor miben sem különbözik más kenyértől és bortól. Sem a kenyérhez és a borhoz valamilyen más rejtélyes módon hozzákapcsoltán. Krisztus testileg a mennyben van az ő mennybemenetele óta, vagyis el van rejtve előlünk az Isten titkainak abban a megközelíthetetlen másik világában, amely ugyan útunk célja, de amelytől földi életünk végéig mi távol, idegen tájakon zarándokolunk. Ellenben jelen van Krisztus másképen. Ügy, amint jelen akart lenni mennybemenetele után is egyházában, az ő hívei között: a Szent Lélek munkája által. Amikor megígérte : “Nem hagylak titeket árvákul, eljövök tihozzátok” (Ján. 14 : 18.), ez szoros összefüggésben volt azzal a másik ígéretével, hogy “más Vigasztalót” küld az Atyától, aki “velünk maradjon mindörökké” (Ján. 14 : 16.). És mikor eltávozásakor kijelentette : Imé, én tiveletek vagyok minden napon” (Máté 28 : 29.), ez a magukra maradt tanítványok életében csakugyan a Szent Lélek pünkösdi kitöltetése által vált valósággá. A Szent Lélek munkássága éppen abban áll, hogy Krisztusban részelteti, vele eggyé teszi híveit. Annak alapján, hogy Krisztus egyszer magáévá tette az emberéletét s felvette annak minden nyomorúságát és átkát mind a keresztnek haláláig, most a Szent Lélek által az ő híveire hárul át minden, ami az övé. Az ő igaz-voltában állhatnak meg Isten előtt, mert annak tisztasága elfedezi tisztátalanságukat. Az ő győzelmének erejével állhatnak meg a kísértés, a Világ, a halál minden rettentésével szemben, mert annak védőpajzsával. borítva máris örülhetnek végső győzelmüknek. A Szent Lélek így osztogatja a Krisztus hívei között a bűnbocsánatnak, az erőnek, a reménységnek ajándékait, — magát Krisztust, mert mindezeket ő foglalja magában- Testileg nincs jelen, de jelen van teljes hathatósságában, értünk elszenvedett halálának minden hasznával, hogy tápláljon és éltessen. Kiket? Akik Őbenne hisznek. Amikor hitünkkel hozzá menekedünk, mint egyetlen, de elégséges Megmentőnkhöz, éppen ez jelenti venni az örök élet eledelét” és “inni az örök élet italát”. De mintha ezzel elhagytuk volna az úrvacsora talaját, mert hiszen Krisztusban hinni és így vele lelkileg tápláltatni nem csak akkor lehet, amikor kenyér és bor van a kezünkben, hogy a szájunkhoz emeljük! Nem hagytuk el az úrvacsora talaját, csak arra mutattunk rá, hogy az nem külön tartomány, hanem csak magaslati pontja egy sokkal szélesebb területnek, a hívő ember egész életének. Valóban a Krisztussal való egyesülés nem a kenyérhez és borhoz kötött dolog. Minden órában ezt akarja bennünk munkálni a Szent Lélek és munkálja is. Szakadatlanul ezt ajálnja fel az Ige ígéreteiben és aki — 9 —
