Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1-2. szám

IRODALOMTÍ )RTÉNETI TANULMÁNYOK

Balassa Bálint

(1551-1594).

A magyar renaissance igazi képviselője a költészetben, ő az első nagy lírikusunk, sokáig versenytárs nélkül. Századokig előtte és hosszú ideig utána döcögős s alig-alig rimes botladozás volt a magyar verselés, s Balassa tobzódó életbenyomásaiból' — irodalomtörténetileg a semmiből— megteremette a magyar lira nyelvét.

Balassa Bálint ezred-kapitány, Bornemissza Péter tudós humanista neveltje, hét nyelv tudója, “fajtalan versek” és gyönyörű istenes énekek költője, főrangú úr és rablólovag, végvárak hős védője, és lócsiszár, politikus és eretnek. Igazi renaissance ember; viharzó testi-lelki ellentétek megjelenítője.

Milyen jellemző: egyetlen verse sem maradt ránk a saját keze írásában, de megmaradtak pörös levelei, nyugták kétes elszámolások, ezeket 'valóban mind ő írta, s annyi volt belőlük- hogy négy évszázad sem pusztíthatta el valamenynyit.

Ami körülötte állandóan lángolt, füstölt és kormozott: az vitézi kaland volt, asszonyhistória, birtokpör, országúti támadás, ki győzné elsorolni soksok szertelenségét, ballépését, emberi gyöngeségét.

.. .“Kegyelmes Isten,

Kinek kezében Éltemet adtam;

Viseld gondomat Vezéreld utamat

Mert csak Rád maradtam...” énekli ugyanaz, aki kirabolja a dömsödi vásárt, gúzsbaköt négy törököt és három zsidó kereskedőt, majd a túrái vásáron 50 társzekeret zsákmányol s 20 kereskedőt meg 130 törököt ejt rabul, kegyetlenül megkinozza őket, hogy minél borsosabb váltságdíjat csikarjon ki értük. Panaszkodik is rá a budai basa, aki szintén szívesen szed ilyen “vámot”, hogy” sokhelyütt az a Balassa Bálint volt az előttünk járó”. A bécsi udvar, hol jóakarattal, hol kemény ítéletekkel igazitgatta el sűrű peres botrányait, amelyek úgy rajzottak mint a májusi méhek: erőszakosságokról, hűtlenségrőlönérzetes polgárok megcsapatásáról esett szó ezekben a perekben.

E zsúfolt, zavaros, kemény férfiéletben úgy tűnik el a vers mint a búvópatakok, vize. Kékkő, Újvár és Dévény elszegényedő ura életével, szerelmeivel, rendezetlen ügyeivel; minden sejtjében, napjában és kalandjában: mindenkfelett költő volt. Mintha egy másik csillagról vetődött volna ide: örökre idegen maradt az ügyeskedő világ mindenfajta dolgában- Amihez hozzányúlt, az megkeseredett, balul végződött, ellene fordult. Emberekben, asszonyokban- barátokban, jogban, hatalomban s még az alázatban is csalódnia kellett. Minden szerelmére csak ráfizetett: mennyi assony zsongott pedig körülötte, s kiket ő szeretett- azok végül is otthagyták. Szerelmes Losonczi Annába — a temesvári hős leányába— kitől még a szerelem szép nyárévadján valami pénzt kapott kölcsönbe: s a szerelmes énekek szép Annája később pörrel követelte vissza “Credulusától” a fizetendő összeget. Hiába alázkodott meg leánykérő versében a gazdag, fiatal Krusith Ilona előtt, forró lángoló sorokat irt hozzá, mint magyar nyelven még évszázadokig — legalább is Csokonaiig — senki, s mégis kosarat kapott. Unokatestvérét Dobó Krisztinát veszi feleségül, vérfertőzéssel vádolják, hitét elhagyja, katolikus lesz, s mikor Róma érvenyteleniti

— 5 —