Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
kát nem sikerül egyformára kiigaztani s csípős március szél vidáman lengeti őket. • Fenn az emeleti folyósó árkádjai alatt a diákok nem értik a dolgot, de nem is kell már semmi magyarázat: katonakocsi fordid be az iskolakapun, rajta ismerős arcok: Preszka Pali, Ruttkay Rezső, Malinkowszky Viki, Kiss Pista, Horváth Jancsi, suttogják egymásnak a neveket, amint a kis diákok egymásután lekászolódnak a kocsiderékból. Nehezen megy a dolog : a lábuk mindig belegabalyodik a láncba, amit mindig magukkal hurcolnak: “Bilincs!” súgják a tudálékosabbak a tapasztalatlanoknak: A diákok után három lócafélét szednek le a kocsiderékból, aztán lekászolódik egy aranypaszomántos, vörös egyenruhás ember két másik verespantallóssal, majd egy elhízott, pápaszemes' császárszakállas kerül ki a kocsi ekhója alól; ez a prófosz (a fia velük jár a lyceumba. Ismerik jól. Kiállhatatlan, irigykedő pasas.) Most a katonák utat nyitnak és mind, valamennyi a négyszög belsejébe kerül. Még a három lócafélét is beviszik, de’.. miért nem ülnek rá?. Na persze, arra a rövid kis időre!. A kürtös az iskolakapuban már is fújja a “generálmarsot”, a tisztek kardot rántanak, de... nem vagdossák vele Preszka Paliékat! Senkit se. Csak komandíroznak, amire a katonák az élesre töltött puskáikat a vállukra veszik. A major-batalionskomandás most “ Executions Karré Rechtsschau -t vezényel, amikor a katonák iobbra-balra néznek, kinek hogy esik. (Executions Karré! Szent Isten! Hát csakugyan kivégzik Paliékat! — suttognak fenn a folyosón a fiúk). Az őrnagy most odahagyja a batalionját, — altábornagy úr Rückstrahl érkezik és most annak jelenti a létszámot: 384 Mann! (Uramfia! 5 diák ellen! :) Az excellenciás úr fehér glacée— keztyűs jobbját hanyagul a pofoncsapott tollas kalapjához pörcenti. Alig érdekli, amit az őrnagy mond, úgyis látja, hogy elegen vannak a diákok ellen, ha akár az egész iskoláról lenne is szó. Megy a katonai négyszöghöz. “Platz!” rivali rá a bakákra és azok észnélkül ugranak szét előtte, mint a zsidók előtt a Veres tenger valamikor. Most egy másik osztrák tiszt lép elő, olyanféle mint az excellenz, csak éppenennyi a különbség, hogy a köpenyege végig be van gombolva. Tiszteleg a tábornoknak, mond valamit. A tábornok int, erre a másik pofoncsapott tollaskalapú elővesz egy nagy árkus papirost és olvasni kezd. Pozsonyi fiú mind tud németül, megértik azok is, akik fenn dideregnek a folyosón, de mintha azt is akarnák: a tiszt oly fennhangon olvas, hogy minden sza'va — mintha kalapácsütés volna, —úgy veri a diákot, fejbe. “Őfelsége, a legfelsőbb Hadúr, L Ferenc Jozzsef, Ausztria császárja nevében. .. és sorra következik, hogy Preszka pál 15 éves tanulót 40 botütésre, és. az összbirodalom valamennyi iskolájából való kicsaipásra ítélték, Ruttkay Rezső 15 éves tanulót 30 botütésre, Kiss István 15 éves tanulót 20 botütésre, Malinowszky Viktor 14 éves tanulót 6 heti és Horváth János 16 éves tanulót 4 heti vasban eltöltendő, kemény fekhellyel és sötét magánzárkával sulyósbbított börtönnel sújtják, mivel Őxcellenciája. “allergnaedigs” tekintetbe vette e két utóbbi tanuló gyenge testalkatát. Indok: az elítéltek bűntett feldicsérését követtek el, ezáltal lázadás vétségében váltak ők is bűnössé és a felolvasott büntetéssel kellett őket sújtani. A tábornok most rászól az őrnagyra:: “Hajtsa végre, őrnagy úr!” Ez tovább adja a parancsot a főprofószanak, mirer az egy kulcsomét vesz elő, kinyitja a fiúk bilincsein függő lakatokat, de csak háromét. Vikiét, meg a Horváth Janiét nem! Most a veres ruhás emberek (Hóhérok!” súgnak össze az árkádok alatt a diákok) megragadják a három gyereket, leteperik a padokra. (Deres! súg— lü —
