Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
A Református “Eucharistia” I A fentirt cím sokak szemében fából való vaskarikának tűnhetik fel. Lehet olyasmiről szó, mint református eucharistia? Az bizonyos, hogy manapság a mi nyelvünkben előfordulva ez az idegen szó: “eucharistia” olyan határozottan és lényegesen római katolikus dolgot jelent — elméletben csakúgy mint gyakorlatban —, hogy semmi értelme nincs előtte a “református” jelzőnek. De nem minden nyelv körében áll a dolog ugyanígy. És főképen nem állott a dolog így eredetileg, a keresztyén egyháznak abban az ősi korszakában, amelyben az egyháznak a görög volt a legáltalánosabban használt nyelve. Akkor ugyanis egyszerűen azt értették” “eucharistia” alatt, — és lehetne példákat felhozni arra, hogy egyes más nyelveken ma is azt értik alatta, amit mi az Úri szent Vacsorának szoktunk nevezni. Ez a református “eucharistia”. Egyáltalán nem szándékunk azt javasolni, hogy ezentúl ezt a görög elnevezést használjuk a jó magyar “úrvacsorája” helyett. De jó rámutatnunk arra, hogy — ha akarnók — használhatnék utóvégre mi is ezt a manapság a római egyháznak átengedett kifejezést. És pedig azért érdemes néhány pillanatra felújítanunk ezt a jogunkat az “eucharistia” elnevezéshez, hogy annál világosabban kitűnjék, milyen különbségek vannak a mi “ eucharistiánk” és a római egyházé között (amellett, hogy természetesen közös vonások is vannak, hiszen ezis, az is ugyanazt a nevet viselhetné a fentiek szerint, ami máris elárulja, hogy a különbségek mögött kapcsolatoknak is kell lennie). Amikor mostanában római katolikus környezetünk a figyelem központjába állította az ő hite és szertartása szerint való eucharistiát, s amikor ezzel kapcsolatban öntudatosan vallást tesz saját maga is és a nagyvilág előtt arról : milyen nagy értéket lát abban, — jó nekünk is újra számot vetnünk azzal: mit jelent nekünk az úrvacsora? Nekik meg van az ő eucharistiájuk, de nekünk is meg van a magunké. Nem követjük el azt az illetlenséget, hogy vitatkozó hangon beleszóljunk az ő eucharistikus ünneplésükbe. De viszont éppen annak komoly megbecsülése azt követeli tolunk, hogy indítást és alkalmat vegyünk abból a magunk hitének öntudatosítására. Közös vonás az ő eucharistiájukban is, a miénkben is, hogy mindkettő az Isten egyszülött Fiának, az Űr Jézus Krisztusnak a haláláról beszél és pedig úgymint amely engesztelő erejével eltörli az ember bűnét Isten előtt s ezért az Istenben való viszonyunk középponti kérdését oldja meg. Mi a különbség? Az, hogy a mi “eucharistiánk” a szó szoros értelmében az, míg a római egyházé, bár sokkal inkább megtartotta ezt a nevet, csak hagyományos megszokásból viseli azt, de tartalmánál fogva egészen más valami, mint amit ez a név kifejez. Mert ez a-név amint minden görög szótárból megállapitható“háladatosságot”,vagy “hálaadást’ jelent. Amikor az ős keresztyénség ezt a nevet alkalmazta a Jézus rendelte vendégség-szertatásra, abban több ok játszhatott közre. Egy az, hogy az úrvacsora szereztetésének történetében is azt olvassuk, hogy Jézus “hálákat adván” kezdte meg a kenyér megtörésével az egész szent cselekményt (I. Kor. 1: 24). és később tanítványai is követték ezt a — 4 —
