Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
dett rokon, kit maga titkárjaként alkalmaz, sohasem fogja megszerezni a nemesi oklevelet. Itt legfeljebb csak a maga pénze vezethet eredményre. De Ottó... — Bartal Otto a titkárom. S mivel rokonunk, neki is épen olyan érdeke a nemességkutatás, mint magunknak. Elküldöm Gyergyószabadjára, de most aztán kérem ne zavarjon tovább! Ez parancsszerűen hangzott s mindenki elhallgatott... Bartal Ottó, a kegyelmes úr manikűrözött körmű titkárja, lihegvé rohant a rózsadombi vilába, ahol a Bartal házaspár alig néhány vendég jelenlétében fogyasztotta teáját: — Lehetetlen helyzet Bicsi bátyám! — lihegte. — Megpróbáltam mindent. Alkalomadtán beszámolok a történtekről. S pár perc múlva már ott szivaroztak a könyvtárszobában a beszámoló alatt. Bichárd beszámolt a családnak, miután a vendégek elszéledtek. Valamennyiüknek lógott az orra. Csak a kegyelmes úrban volt még némi remény, midőn a helyzetet ismertetve, indítványokba bocsátkozott: — Ottó javaslatát elfogadjuk- A székely nép valóban barátságos s indítványára személyesen és családilag fogunk lewikendezni hozzájuk, rokoni látogatásra- Hiszen végeredményben mindnyájunkat érdekel, hogy őseink honnan eredtek s hogyan lettek harcosokból kegyelmes urak? Ottó bölcs javaslatára tehát székely népviseletben látogatjuk meg őket, hogy bizalmukat megnyerjük s a nemesi levelet megszerezzük tőlük. — Marien Drágám, — fordult feleségéhez, — hívja fel tüstént a Kettel & Cuff C.° — t, hogy szerezzenek be sürgősen, akár Londonból, egy ismert szabászművészt, ki eredeti székely kosztümjeiket megvarrja. Énmagam berendelem a Cavalcantit, ki véletlenül éppen Pesten van körúton s megtervezi az Edwward, Ottó s a saját ruhámat- Te pedig Ottókám, — fordult a fellendült titkár felé, — megrendelsz nehány Nyirő-és Tamás könyvet, lehetőleg rdvid novellákat s azokat mindnyájan áttanulmányozzuk, hogy a speciális terminus technicusokat elsajátítsuk, melyek Székelyföldön divatosak... Mert fontos, hogy eredeti székely stílusban beszéljünk hozzájuk, hogy a szivükhöz jussunk s a többit csak bízzátok rám... ...Rábízták. — Minden Bartal Richárd akarata szerint történt... Yvonne például úgy megtanulta a székely szavakat, hogy a miniszterelnök estélyén “idő” helyett “udő-t”, “mégis helyett “méges”-t, “rokon” helyett “rókony” mondott- Illetve “hokony”-t, mert erősen raccsolt, mint bátyja Edward is. A tervezett week-endre tökéletesen elkészülvén, bordóvörös cabriolet “Horch” kocsijukon el is indultak egy kora nyári reggelen. Gyergyószabadja felé,.. Találkozni a “rókony” Bartalókkal. Ottó is velük tartott, az elmaradhatatlan titkár, így öten voltak. Természetesen valamennyien shortban, míg a fővárost el nem hagyják, illetve Gyergyószabadját meg nem közelítik. Mikor aztán Gyergyókalászt elhagyták, Bartal Richárd kiadta a családi parancsot : — Irány az erdő! Átöltözni! — De Papa, — szólt közbe Yvonne, — nem lehetne még várni a “huhacsehével”, míg Gyegyószabadját jobban meg nem közelítjük, hiszen minden “húzs” leolvad “hólunk” ebben a kánikulában... — Nem vitatkozol kislányom!... A “Horch”-kocsi, melyet Bartal Ottó vezetett, pontosan a gyergyószabadjai Hősők szobra előtt állott meg, hatalmas porfelleget verve. Elsőnek Bartal Richárd kegyelmes úr ugrott ki a meseautóból, az oklevélharc előharcosa. Combhoz simuló, hófehér Crepe-Satin nadrágja, melyet fekete Silk Ribbon
