Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-07-01 / 7-8. szám

tartomány belsejében rejtőzködhet a magyar zöm és Magyar kapitány csu­pán az előőrse ennek. Milyen lehet ez a magyar zöm, ha ennyi bajt, gondot okoz az előőrse? Az ’’ostromzár” esztendős fordulóján, 1481, augusztus 10.-én a török nagy­­szerdár fehér zászlót tűzet ki és fegy­vernyugvást kér azzal a megokolással, hogy a behajózásukat ne háborgassák meg a magyarok. Szeptember elején, miután sikertelen volt minden alkudo­zás, minden megvesztegetés, minden or­gyilkos kísérlet, a törökök ott hagyják Itália földjét. A szultán, II. Mohamed, a hódító, ezt a szégyent nem éri meg: aránylag javakorban, 51 éves korában, 1481 május 3.-án meghalt. IV. Sixtus pápa Otranto feszabadulá­­sának emlékére érmet veretett és 1881- ben a város feldszafoadulásának 400 éves fordulóján Róma a magyarokat ün­nepli. Minden szó így igaz, amint ezt Bon­­fini, Mátyás király történetírója és a va­tikáni évkönyvek is feljegyezték. A ’’Magyar Breviarium” adatai alapján közli: vitéz Illésy Gyula. j4z éjézaka réme Egyidőbe Jóska barátomnak voltam a vendége, ha Pestre mentem. Mert a harmincas évek elején drága mulatság volt magamforma vékonypénzű ember­nek szállodát fizetni. Olcsóbb volt ked­ves vendégként rokonhoz, baráthoz szál­­lani, ha akadt hely. Nekem hát Jóská­nál akadt, aki akkoriban a Kálvin téren káplánkodott, ott volt a szobája hátul-Az ablaka az Oroszlán utcára nyillott. Itt éltem át életem legizgalmasabb bűnügyi drámáját. § Forró nyár volt. Nyitva hagytunk éjszakára ajtót, ablakot, pedig hát az ablakon akárki kényelmesen beléphetett a szobába. Éberen szoktam aludni. Egyszer csak érzem hogy valaki ott áll mellettem- Óvatosan a szemhéjam alul pislogva vártam. Az ember engem figyelt. Ügy látszik, megnyugtatta az egyenletes szu­­szogásom, mert elkezdett kotorászni a székre rakott ruhám zsebeiben. Az vi­szont engem nem nyugtatott meg. Fel­ugrottam egy hatalmasat ordítva. Az éj­jeli vendég is ugrott, sőt ugrott volna ki­felé az ablakon, de elkaptam a lábát. Csatakiáltásomra Jóska is felébredt és segített visszahúzni vendégünket. Per­sze ő is a lábánál fogva tessékelte vissza szokatlan időben érkezett láogatónkat. Riadónkra sorra érkeztek a segédcsapa­tok. A titokzatos idegen kiszabadította ma­gát kezeinkből és a tárt ajtó felé pró­bált meneküli. De hajh az ajtóban, mi­ként a végzet angyala, ott állott föl­dig érő hosszú hálóingben Gyurka kol­legánk, aki különben a szomszéd szobá­ban lakott. Kezében hatalmas mordály, legalább félméteres. Azó^a se láttam ekkora pisztolyt. Rászegezte a betörőre. Patyolat éjjeli tógájában Gyúrka kísér­teties látvány volt, láthatóan mély be­nyomást tett nem csak bennünk, hanem vendégünkben is, aki megtorpant és visz­­szafordult az ablak felé- De óh balsors, a visszavonulás útja arra is zárva volt. Az ablakban egy rendőr állt, csodákcso­­dája, nem valami zord, hivatalos arccal, hanem szemmelláthatóan nyájas, sőtt mosolygó ábrázattal. Nyilván tetszett neki a cicázás, amit rendeztünk. Mint régi kedves ismerőst szólította meg lá­togatónkat: No mi az Sanyi, talán gyón­ni jöttél a tisztelendő urakhoz? Vendégünk inkognitójáról lehullott a lepel. Sanyi, az éjszaka réme szomorúan megáll, megadta magát sorsának. — 19 —

Next

/
Thumbnails
Contents