Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7-8. szám
Jóska barátom megrögzött ideálista volt, aki még ilyen izgalmas percekben sem szűnt meg veszendő lelkekért buzogni. Gyerekek — szólalt meg — ha ezt a szerencsétlen embert börtönbe juttatjuk, tovább taszítjuk a lejtőn. Próbáljunk a lelkére beszélni. Mentsük meg! A rend buzgó őre szakította meg a szívhez szóló védőbeszédet. Nem lehet elengedni, kérem, láttam, mikor belépett az ablakon! Gyurka barátom határozott egyéniség volt, mikor látta hogy nemes szádékunk kivitelezése körül akadályok merültek fel, már intézkedett is: Biztos ur, a Sanyit egy kis lelkioktatásba akarjuk részesíteni, ha nincs akadálya, hagyja itt egy kicsit nekünk. Csak tessék, tiszentelendő úr, erre bizony nagyon ráfér egy kis tanítás, majd később el visszük, engedélyezte az éjszakai missziót a közbiztonság őre. Gyurka azonnal meg is kezdte a tanítást. Leültette hívatlan vendégünket és hozzákezdett a dorgáláshoz: Maga bűnt akart elkövetni, bizonyára nem is először. Miért nem él becsületesen, miért nem dolgozik. Kővetkezőkből kitűnik hogy éjszakai nyugodalmunk megháboritója nem holmi közönséges besurranó tolvaj volt, hanem kiforrott világnézetű komoly férfi, aki elvi alapon dolgozott, az emberiség igazságtalan vagyoni megoszlását akarta korrigálni éjjeli látogatásaival. Vendégünk nagyot röhögött. Mi az hogy nem először. Ismert ember vagyok én a szakmában, látja a biztos úr is ismer. Ilyen ’link” helyekre ugyan nem nem járok, de hát nyitva volt az ablak, muszáj volt benézni. Hanem mit ’’dumál” itt nekem a munkáról. Látott már olyan embert aki munkával valamit összegyűjtött. Mind csal, akinek van valamije. Magának ugyan nincs, de maga se dolgozik csak papol.... Gyurka arcán látszott, hogy a felelettel nincs megelégedve s végszóra azonnal lecsapott az érvvel, már mint hogy a hatalmas revolver nyelével a renitens tanítvány fejére. A rendőr az ablakban diszkréten elfordult, lehet hogy ő is igy képzelte az oktatást, a tolvaj feje lekókkadt. Amíg az érv hatása tartott, megbeszéltük a továbbiakat. Jóska nem helyeselte az alkalmazott pedagógiai módszert, én is úgy véltem hogy a tanítványra szelidtbb érvekkel kellene hatni, de Gyurka nem engedett beleszólni a módszeres tanításba. Tehát folytattuk. Tanítványunk most már, ha nem is áhitatos figyelemmel, de hallgatott. Csak épen nem volt hajlandó felelni mikor visszakérdeztük, mindaddig, mig Gyurka érvelése meg nem győzte. Mondanom sem kell talán, hogy Gyurka egy pillanatra sem tette le az érvet a kezéből-Közben arra kellett gondolnom, hogy tanítási módszerünk nem nyerte meg kis tanítványunk tökéletes tetszését. Ezt a következő epizódból következtetem. A rendőr újra bekukkantott az ablakon és szeretett tanítványunk ezzel a meglepő kéréssel fordult hozzá: Biztos úr kérem, vigyen már el innen! A biztos úr megnyutatta: Jó helyen vagy itt, csak maradj még. Sanyi ellenkező véleményt nyilvánittott: ahogy én jó helyen vagyok, morogta, majd mikor a biztos úr hallótávolon kívül volt, még ezt is hozzátette: Büdös zsaru, itt hagyott-Tanítási módszerünkkel igen kevés eredményt érünk el. Ez a bucsuzáskor tűnt ki. Mikor jöttek a rendőrök, hogy elvigyék, hálátlan tanítványunk igy köszönt el: Ha azt hiszik, hogy ezt a ’’tésztát” bevettem, hát nagyon tévednek. De affelöl nyugodtak lehetnek, hogy soha többet be nem lépek papokhoz. § Azt mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt. (?) Én meg azt hiszem, hogy nem minden eszköz célravezető. A Sanyi esetében legalább is nem volt az. Báthory László. — 20 —
