Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
;Kritikák: (my, SZÍNHÁZ. — Első 5 előadás a Caetano Campos-ban. Tekintve, hogy különbózó alkalmakkor ezeken a hasábokon szögeztük le álláspontunkat, mely szerint nem tartjuk "kritikának azt a kritikát amely társadalmi és felekezeti szempontok szerint osztályozza a magyar . .. művészeket.., s melynek egyik leghasználtabb fegyvere az agyohallgatás — valamint, bogy "a világviszonylatban oly elismert magyar kultúrszínvonal felhígítását" vakbuzgó hozsannázássul elősegíteni nem vagyunk hajlandók, szúkreszabott helyen tehát megkíséreljük — minthogy már otthon befutott és elismert művészekről van szó — a rájuk is kötelező hazai mértékkel mondjunk esztétikai szellemben, konstruktív szándékú kritikát. A kritika az emigrációban a magyar színházzal szemben, kizárólag az “ideális követelményeket” hangoztathatja, mert valóban nincsen ország, vagy nyelvközösség melynek keze — repertoár és játékstílus dolgában — annyira meg lenne kötve és ennekfolytán a rutin-irodalomnak és a színpadnak állóvizében való veszteglésére volna kárhoztatva, mint -egy emigrációs magyar színtársulat. A második “vis major”, amellyel a társulat sziszifuszi küzdelmet kell folytasson, már világjelenség: napjainkban nem az új dráma keresi a színpadot, hamem a színház keresi az új drámát! Minthogy az 5 első estén a társulat négyízfoen, jólismert darabokat hozott (Fruska, Gyurkovics lányok, Te csak pipálj Ladányi és Ann Karen), — a már ismert írói és darab-kvalitás mérlegelése helyett — teljes figyelmünket kizárólag maga az elődás, annak részletei, a mesterségbeli készség és a színészek teljesítményének kiértékelésére fordíthattuk. A két első előadásra — a stagionékra különösképpen érvényes — “minden kezdet nehéz” — sége nyomta rá bélyegét. Még a „Gyurkovics lányok“ után is szívbillentyűnkön rezonált Komár hangja: “Kár belesími a kiömlött tejbe... “Az első 2 est összesítéséből ílymódon csak Komár — Szilassy (Fruska) kettőse volt az, ami túlhaladta várakozásainkat, minden egyéb viszont, nagyjából a tavalylátottak (Az Eső kivételével) szintjén mozgott. A harmadik estén viszont olyan előadást kapott a magyar kolónia, amilyent állítom, hogy a legbékébb-békében Hevesitől Némethig, szubvencióstól és Kálmánbácsistól, még a Nemzeti Színház sem szárnyalt túl. A tökéletesen összeérett együttes lendülete — az egyébként is tehetséges és típusaikban jólmegválasztott műkedvelőket — úgy magával ragadta, hogy egyetlen rövid epizód (vigéc hanglejtése) kivételével, még a legszigorúbb bírálat sem kifogásolhat semmit. Csak dicséret és teljes elismerés illetheti az „összprodukciót“, beleértve a szereplők egyéni teljesítményétől, a rendezésen át, a kosztümökig mindazt a komponenst, amelynek végeredménye — maga az előadás. Felejthetetlen marad mindenki számára az a két enyveshát, amely a történet levegőjét „hitelesítette“: a jubliláló Páger Pókaija és Vaszary Piroska Klementinje. A címszerepben Hajmássy és Eszenyi — az eddigi 5 est kimagastó 2 alakítása volt. A színészi teljesítmény görbéje törretlenül ívelt tovább a „Meztelen lélek botránya“ c. új Vaszary darab első felvonásában. Hat elsővonalbeli színész — akiket már anyagi meggondolások miatt sem tudott volna egy bpesti színház sem egyszerre felléptetni — olyan ragyogó, minden legkissebb részletéig cizellált kamara-előadása volt, mely a legnagyobb közönségsikerek hazai hangulatát varázsolta az egyébként rosszakusztikájú terembe. Nem volt egy disszonáns hang, vagy mozdulat. Itt kell megemlékeznünk Körmendy Rózsáról, akinek kivételes tehetségére mi sem jellemzőbb, mint hogy egy ilyen élgárdában mindenkor kifogástalanul állja meg a helyét. A férfiak közűi ugyanezt mondhatjuk el Dobrov Andrásról. A hátralévő I és 3/4 (valószínűleg egy bizonyos személyre írt) felvonást, — itt Sao Pauloban — Vaszary és Páger rekordteljesítménye mentette meg. Az Ann Karen előadásán a színészeket és a közönséget, az utcákon folyó karneváli téboly elszigetelhetetlen durrogtatása és tam-tamja annyira zavarta, hogy erről az estről korrekt kritikát nem adhatunk. Az idény nagy meglepetése: Szilassy László az élvonalba felfejlődött prózai színész.
