Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-02-01 / 2. szám

is a kor színvonalának megfelelő nívóra emelje a magyarságot. Mindent elkövetett, hogy a műveltség és kultúra terén előrevigye a nemzetet, s ezért szociálpolitikai reformjaival nem véletlenül egyidejűek a közép és magasfoku oktatást előmozdító intézkedései. Szépérzékének és alkotóvágyának bizonyítékai szerte az országban folytatott nagyszabású építkezései. Székesfehérvárott sok ragyogó épületet emelt s újjáépíttette az ősi koronázó és temetkező templomot. Az ehez csatolt uj kápolna nagy oltára alá temettette édesanyját, Szilágyi Erzsébetet.

Szeretetének egész melegével azonban székvárosán, Budán csüngött és mindent elkövetett annak felvirágoztatására. Szerette ennek a városnak sokféle népével hullámzó életét — gyönyörű fekvését. Ömaga írja. hogy “.. .a királyi méltóságnak székes trónja, országunk feje; e mellett a nép élete fenntartására s gyönyörűségére szolgál...”. Az urakat arra ösztönözte, hogy Budán házat vegyenek, vagy méginkább újat építsenek. Ezzel az akcióval, a főurak és a vidéki elem tömeges beköltözésével, Buda régi nemzetiségi viszonyait is tökéletesen megváltoztatta. A magyarság végképp túlsúlyra jutott s ezáltal egybeforrasztotta a nemzettel a fővárost.

A főváros igazi ékessége — melyhez hasonló egész Európában kevés akadt — a királyi vár volt. Zsigmond által megkezdett nagyszabású építkezések befejezésén túl, Mátyás saját elgondolásai szerint, szükségleteinek megfelelően átépíttette a régi palotát. Az egész művelt világból, de elsősorban Olaszországból hozatott híres művészeket, építészeket, szobrászokat és más szakembereket a várpalota kiépítéséhez és berendezéséhez. Az épületnek belső vizvezetékrendszere volt(!), s kertjei tele voltak szobrokkal, márvány kutakkal és művészi ritkaságokkal. Az ottjárt idegenek egykorú nyilatkozatai a legnagyobb elragadtatás hangján szólnak, s az egyik pápai követ pedig azt mondja, hogy annál nagyobb és fényesebb még Olaszországban sincs.

Itt gyűjtötte össze és fejlesztette élete végéig, világhírűvé lett könyvtárát a “Corvinát”. Korának nem csak számban egyik legnagyobb, hamem ritkaságainál és azok hitelességénél fogva legértékesebb okirat gyűjteményét.

Hadi, diplomáciai es belpolitikai sikereit pedig nem könnyen és szerencsével, hanem nehéz, megfeszített és céltudatos munkával érte el. Az egyidejűleg “többdimenzióban” folytatott világpoli tikájának szálai elértek az akkor ismert három földrész mindegyikére és Perzsiától Spanyolországig, Egyiptomtól Moszkváig, Konstantinápolyiéi Rómáig min den országot bevont diplomáciai számításaiba. Mindenkor a legnemesebb eszmények vezették s ezért a gyakran ketséglbeejtően nehéz viszonyok között elért kápráztató eredményei, mérhetetlen jelentőségre emelkednek.

A keletről fenyegető ozmán imperializmus valódi céljainak, helyzetének s a tényleges erőviszonyok fel nem ismerésének ezeket az éveit pedig, a Habsburgház Magyarországra mindenkor éhes diplomáciai maffiája, Mátyás örök álmának — egy török ellenes koncentrált háborúnak — meghiúsítására használta fel. Ha a pápák, az örökösen magyarellenes politikát folytató Habsburgok helyett Mátyást támogatták volna, a törökkel — a keresztyénségnek akkor leghatalmasabb ellenségével — szemben, akkor Magyarország (és a Balkán) elkerülte volna a mohácsi vészt s a 150 esztendős török megszállást, összes következményeivel — talán Trianonnal és folyományaival — együtt.

Hálálos ágyán azonban Mátyás büszkén és megnyugodva nézhetett vissza élete munkájára, mert a jövendőt is rendezettnek tekinthette. Nyugodt volt, hiszen a győri püskökkel, Bákócz Tamással az élen a főpapok, főurak, udvari emberek, hadvezérek, vármegyék és városok — vagyis mindazok akik a törvény és a tényleges erőviszonyok alapján döntő tényezőnek számítottak a trón betöltésénél — a templom szentélyében, szóban és írásban megfogadták, hogy fiát Corvin Jánost választják királlyá.

12