Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
De Komótos egy vízmosás szélén, ahol vadkörtefa adott némi árnyékot, ismét földhözvágta botját és leült- Keszegi csak nézett rá. — Na, mi a? — Pihenjünk meg egy kicsinyt. Keszegi elővette pipáját és dohányt kezdett nyomkodni beléje. A nap már áldozóban volt. A szép, meleg délután majdnem eltelt. — Csak még pár lépés — bíztatta Komótos. — Látom — mondotta Keszegi és visszafordult a szőlősgazda felé. — El is felejtettem tegnap megkérdezni, mikor ezt a szőlőt kínálta, mennyire is tartaná kend, ha mongyuk készpénzzel fizetnék? Komótosról az izzdság vaskos cseppekben gurult. A botjára támaszkodott és szenvedő arccal bámult Keszegbe. — Ne kérdezzen addig semmit, amíg a saját két szemével meg nem győződik róla, mijjen kitűnő szőlő ez az enyém! — Mégis tudni akarnám, hogy ne másszak tovább feleslegesen. — Ennye, ennye, hát montam mán odalent is, hogy mint kendtől, aki komám, meg oszt szomszédom is, csak hatszáz forintot kérek érte... Minden alku nélkül. .. Keszegi megfordította a fejét és felnézett a hegytetőre. — Hm, hm... Komótos végre boldogan heveredett le a borház előtt és szeme elpihent a szőlőjén. Keszegi koma a tőkéket kezdte vizsgálgatni. — Ejha! — Mia? — Sok itt a karó. — Nem sok a! — De igen! Több mint a tőke! — Na, egy kevés fódozni való akad. — Felé hiányzik. . . — Azt csak úgy láttya kend! Keszegi megtapogatta a zsebét. — Majd elfelejtettem, hogy van nálam egy kis szalonna. Komótos megörült. — A bizony jó lesz! Keszegi kotorászni kezdte a zsebéből. Közben a szőlőt méregette a szemével. — Mijjen nagy ez a szőlő? — Egy hód! Keszegi a szalonnát a papírból kiszedegette. — Ojjan hód ez, amék fogytán van.. . Ügyi koma? Komótos jobbnak látta felelet nélkül hagyni a kérdést. Nekifogott a zsíros falatnak és szaporán nyeldeste- Keszegi azonban alig harapott párat, odapislantott a pince felé. Komótos szomszéd felállott és kinyitotta. Benézett. — Mi van benne? — kérdezte Keszegi rosszat sejtően. — Ebbe bizony víz van... Keszegi elámult. — Hát nem bor? Komótos a fejebúbját vakarta— Nem bizony!.. . Rossz vót tavaj a termés.. . Fenn se vótam szüretelni... Keszegi benézett az ajtón. — 27 —
