Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
— Tele van e vízzel, szinültig. Komótos lehorgasztotta a fejét. — E biz igaz! — De hát hogy lehet az, hogy itt a hegy legeslegtetején a pince vízzel legyék tele? A Komótos arca földerült— Hát éppen ez az! Ez az Isten csudája! Ez a csuda ér ebbe a szőlőbe a legtöbbet! Ennek csudájára járhatnak messze földről! Ijjet még nem pipáltak! Hogy itt, a hegy tetején a pince tele legyék vízzel!... Mer ha még lent történik, azt érteni, de itt fent? Valóságos csuda ez, koma, ami sok pénzt megér!... Ettől az utolsó mondattól Keszeginek eszébe jutott, hogy jó lenne a szőlő ára után is tudakozódni. — Hát mongya csak, Komótos szomszéd!... Még meg se beszéltük, úgy igazálba... Hogy is adná el nekem ezt a szőlőt? Komótos elkeseredetten fogta meg a komája kezét és belecsapott. — Ha ojjan kíváncsi kend rá, komám uram, hát egy szó, mint száz, megmondom! Kend úgyis komám, meg oszt szomszédom is... Hát mint kendnek ötszáz forint az ára! Alku nélkül! Mer mint tuggya kend, alkudni nem szeretek... Keszegi elgondolkozva nézett le a völgybe. — Én se... Otthon aztán Keszegi koma beinvitálta Komótos szomszédot magához. Egy liter bort is hozatott a kisfiúval. Közben elmondta a feleségének: — Szőlőt vótunk nézni. . . Merhogy Komótos szomszéd eladná nekünk a szőlőjét... aki a hegyen van... a hegy tetején van. .. Oszt ideadná jó ócsón... Mongyuk háromszáz pengő forintér... Akkor fizetném ki, amikor akarnám. .. Mikor bő termés lenne... Borház is van rajta... meg pince is a borház alatt... Mit szólsz hozzá, asszon? Keszeginé végignézett a két emberen. — Nem kell nékem az a szőlő! Komótos koma megijedt. —Már mér? Az asszony csípőjére kapta két kidolgozott kezét: — Azér, mer nem ér az a szőlő semmit, ahonnét az én emberem józanon jön haza!... A két ember összenézett. Az asszonynak nagy igazsága van. Be kellett volna rúgni valahol. . . Mondani is akartak valamit, de a fiú nagy loholva megérkezett a kocsmából a borral-A harmadik liternél aztán — mivelhogy még mindig borban az igazság — Komótos szomszéd magyarázta Keszeginének: — ... Mer hát tuggya, komámasszon, én magam is amondó vagyok... Azt a szőlőt... Nem istenes embernek való az... Még jó hogy fel tuttam csalni komámat, így oszt magam is láttam. . . Két éve nem vótam feléje se. .. Koccintottak. — Isten éltesse, komám!... Keszegi hamiskásan nevetett. — Hát áll az alku, komám? Komótos szintén nevetni kezdett a bajusza alatt. — Ne is beszéljünk róla, komám uram! Nem akarok kendnek rossz szomszédja lenni... Rácz Pál — 28
