Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
ALKU A HEGYEN Komótos szomszédnak eszébe jutott, hogy eladja a szőlőjét. Szép szőlő volt ez. Komótos szomszéd mondta, hogy szép ez a szőlő, mert egyébként évek óta senki se látta- Talán valamikor egypáran látták, akik fenn voltak a hegyen, annak is a legtetején, ahova már ép lélek fel nem jár. Még a kerülő se, pedig annak hivatalbéli kötelessége, hogy minden szőlőt megkerüljön és a pinceajtó mellé ejtett szőlőkarót visszatámassza az ajtóhoz, amellyel jelöli, hogy ottjárt. Komótos uram átszólt a szomszédba: — Nézze csak, Keszegi komám, eladnám a szőlőt. — Aki a hegyen van? — Azt. — Aki a hegy tetején van? — Azt. — Messze van az. — Nem a, csak egy kicsinyt meredek. Keszegi megigazította a bajuszát és alája illesztette a pipaszárat. — Kedvem vóna rá, legalább borom vóna. Vóna? — De még mennyire! — Sok? — De mijjen sok. — Akkor hát lehet róla beszélni. — Talán meg is nézné? — Meg én! Akkor talán el is mehetnénk? — El a! — Mikor? — Akár hónap is- Úgyis vasárnap van. A délutánját rászánhatjuk. Van borháza ? — De még pince is van alatta! — Ott, a hegy tetején? — Ott bizony! — A sokat ér! — Sokat, akinek nincsen. — Hát akkor hónap? — El nem felejtem... Másnap aztán Keszegi koma egy darab szalonnát csúsztatott a zsebéibe. A bor alá jó lesz. Jó darab rozskenyeret is kerített, azzal elindult a hegy felé. A tövében már várta Komótos szomszéd- Kezetfogtak. Keszegi barátságosan rázta. — Osztán mongya csak, szomszéd, mi az ára? — Már hogy a szőlőnek? — Annak bizony! Komótos felpislantott a hegyre: — Ezer forint. Keszegi megvakarta a fejetövét és ő is felpislantott a hegyre: — Hm, hm! — 25 —
