Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
VILLI KARIÉR JA Nyári alkonyon holmiféle idegen csavargók táboroztak le az erdőnk szélén... Feketére égett volt mindahány, akár a cigányok, s dacára a rekkenő hőségnek, bársonyruhát viseltek nagyszélű hegyes szalmakalappal, s a hátukon lelógó, áll alatt átkötött színes keszkenőket. . . Sehonnai vándormuzsikusok voltak és kebelbeliök egy jókora majom, piros parolis vaffenrockban. tollas csákóval, s aki mindanyiszor keményen tisztelgett és civiltől alig várható katonás magatartással fegyverfogást is produkált holmi kis gyerekpuskával, ha ostort fogtak rá... Az árnyas erdőt érve eldobták podgyászaikat: aztán maguk is elheverve pihenték fáradságukat. . . A majom meg, aki nem volt kimerülve, mert a gazdája a vállán utaztatta, hosszú láncán egyre izgett-forgott, szerette volna magát a fákon kissé kitornászni. .. Odaodalgott a gazdájához s az arcába hajolva, kémlelte, hogy vájjon valóban alszik-e, nem csupán fondorkodik, hogy ha ő valami huncutságra vetemednék, a kis ostorral jól elnadrágolja. . . Horkolt a földönfutó, mint egy neki vadult orgona, mire Vili — mert ez volt a négylábú atyafi neve, — benyúlt a tüszőjébe, előhorgászott valami kulcsot, kinyitotta vele a békólakatot — azzal már szaladt is az erdő felé, s néhány pillanat múlva már a fák leghegyén ugra-bugrált... Mikor megúnta az esztelen tornát, leerszkedett a földre, jóllakott szederrel, aztán felfedező útra indult, mikor szembetálkozott egy sovány fekete kandúrral... A macska ahogy meglátta, behúnyta a szemét és nagyot nyervákolt rémületében, aztán elkezdett szaladni, a Vili meg utánna a kis puskával... Miközben a kandúrt hajszolta, fácánfészekre bukkant egy egész kalapra való tojással... Mire megette a tojást, aztán meglovagolt egy gyanútlanul legelésző kecskebakot, halálos rémületbe ejtve a szakállas kérődzőt... így múlt el a délután, mint egy örvendetes majális, mígnem egyszercsak arra hökkent, hogy megérkezett az est, kiteregette szárnyait. . . Hűs szellő legyintette nyakon, aztán harmat ereszkedett rá. .. Mire begombolta a vaffenrockot, aztán eszébe jutott a gazdája és a verés, amit a kisostorral kapni fog — és elkezdte keresni a hazautat... Kereste jobbra, kereste balra, sündörgött előre, pöndörgött hátra, — de nem találta. . . Egyszercsak messze, — Pirtószélbe vagy hol, - holmi kis pásztortüzecskét látott szerényen csillogdálni. .. Suhájtó, a juhászunk teljesítette ott a kötelességét... Száznyolcvan anyabirkánk, a puli, meg Simon szamarunk társaságában. így estenden rendszerint ide hajtott, a szélmentes, nyugalmas katlanba.. . Elaltatta méla furulyaszóval az összebújt birkákat, aztán tüzet penderített, megsütötte nyárson a szalonnáját, megvacsorázott, minekutána belebújt a subába és birkát, pulit, csacsit a kegyelmes Isten mennyei oltalmába ajálnva aludt, mint télen a medve reggelig... De ma nyilván változás áll be a programúiba, mert ahol jön piros parolis vaffenrockjában, tollas csákójával, és kis puskájával, ferdén szaladva az irányt - Vili!... A juhász éppen a szalonnáját kezdte forgatni a parázs felett, mikor a tűz túlsó szélén, mintha a földből bújt volna ki, megjelent Vili és keményen letisztelgett a juhásznak... Suhajtó, aki majmot még világéletében nem látott, azt hitte, álmodik: az arca hülyére torzult, a szemei kidiósodtak, s a nyárs kifordult a kezéből... A parázsra esett szalonna lángot vetett s az ónossá vált juhász lekapta fejéről a süveget és mélyen meghajol'. Vili felé: — 23 —
