Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
tudomány A mérges állatok okozta marósok kezelése Miként az a “Brazília mérges állatai” ciniü közleményből kitűnik, igazán komoly, az életet fenygető veszélyt elsősorban a proteroglyha és soleno[glypha csoportba tartózó kígyók harapása okoz. Valóban megbízható statisztikai adatok a kigyók által megmart és a marások következtében meghalt egyének számáról csak néhány európai országra, tehát kígyókban szegény területekre vonatkozólag vannak. Az Észak-amerikai Egyesült Államokban, ahol igen sok'fajta csögőkigyó (az ott összesen .megtalálható 37 féle mérges kígyóból 22 fajta a csörgők féleségébe tartozik) honos, Hutchin 1928—ban 607, 1929—ben pedig 428 marási eset lefolyását tudta összegyűjteni. A nem kezelt esetek halálozási százaléka 1928—ban 10,8, 1929- —ben viszont 15,66 volt. Nagyon jelentős károkat okoznak ezen országban a kigyók a háziállatok megharapása révén is. Amaral szerint csak Texas államban évente egy millió dollár értékű szavasmarha pusztul el kigyók marása következtében. Indiára vonatkozólag meg ma is Ditmars 1910—ben közölt adatai alapján évi 20.000 halálesetet vesznek fel s minthogy a halálozást a megmartak 25%—ra becsülik (Imbach és Calmette számításai alapján) az évente megmartak számát 80.000—re lehet tenni. A brazíliai statisztikának legfeljebb Säo Paulo államra vonatkozó részét lehet megbízhatónak venni. A Butantan-Intézet közlése szerint ebben az államban minden 1.000 halálozásra 1 kigvómarás okozta haláleset fordul elő- Hogy mennyire hiányosak a brazíliai statisztikai adatok ezen a téren azt abból is következtethetjük, miszerint a Butantan Intézettel 43 év alatt (1902-1945) csupán 6.600 marást közöltek, viszont a legrealisztikusabb becslések szerint is évente mintegy 20.000 marás fordul elő, melyek közül biztosan több mint 1.000 halálos kimenetelű (Fonsecal) A nagyközönséget a mérges kígyókkal kapcsolatban természetesen elsősorban az érdekli, hogy a harapás révén a szervezetbe jutott mérget mi módon lehet ártalmatlanná tenni. Egészen a múlt század végéig semmi olyan eljárást nem ismertünk, amely a mérges kigyók áldozatait csak megközelítő biztossággal is megmentette volna- Nem számítva a kuruzsláshoz sorolandó számtalan népies gyógyeljárást (1), a seb kiégetése, kiszívása, sebészi feltárása és a bejutott méregnek oxidáló (kálium permanganát,— krómsav — avagy hydrogén hyperoxyd — oldattal), esetleg maró (sósav, — pikrinsav, —szóda — oldattal) való elroncsolásának a megkísérlése voltak a szokásos kezelési eljárások. Minthogy az egyszeri harapáskor az izomba, vagy bőr alá bejuttatott legtöbb fajta méreg felnőtt embert nem 100%—os biztossággal öl meg (az egyik leghatásosabb mérget termelő, az itt honos csörgőkígyó — cascavel----harapása felnőtteknél, nem kezelés esetén, 70%—os halálozással jár), a nagy közönség a bárminemű eljárással kezelt és gyógyult eseteket a beavatkozás javára szokta irni. Az okszerű kezelés alapját a francia Albert Calmette vetette meg, aki 1892- bem kimutatta, hogy állatokat fokozódó mennyiségű méreggel vvaló kezeléssel annyira érzéketlenné (immunissá) lehet a méreggel szemben tenni, hogy azok annak többszörös halálos adagját is minden megbetegedés nélkül elviselik- Hasonlót tapasztaltak ugyan már előzőleg az amerikai H. Sewall (1887-ben) 1) A harapás helyi jeleiből, elsősorban a foglenyomatokból (1. 1. sz. ábrát) igen könnyű megállapitani, hogy a támadó mérges, avagy nem mérges kigyó volt-e. A hivatásos kuruzslók viszont csak nem mérges kigyók esetében vállalják a "kezelést", mérges kigyók esetében azt valamilyen ürüggyel (igézet, varázslát hatása alatt álló egyénről van szó stb ) maguktól elhárítják. Ez a magyarázata "jó" eredményeknek. — 18 —