Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
Tolnai csak Hazánkban nem volt közismert Gyulai Pál megkövesedett esztétikai elvei miatt. “A eladott birtokok” c. kétkötetes regénye szintén a kapitalizmus szellemének győzelmét ábrázolja a sajátságos magyar életforma felett. A regényben nagyszabású társadalmi boltozatot épít. Kisebb regénye “A nemes vér” (1882), amelyben züllött erdélyi arisztokrata családot állít szembe a józan, puritán magyar paraszttal. A magyar irodalomban addig ismeretlen társadalomkritikai következetességet látunk a könyveiben. “Az oszlopbáró” c. regényében (1884) gyermekkorának sok — sok megaláztatása tűnik szembe. Az arisztokratákról ir, akár előbb a “Nemes vér” c. könyvében. Tolnai minden társadalmi réteget mérlegre tett: talán éppen ez volt a baj; egyet len társadalmi réteg sem vallotta magáénak az írót. Balzac “Vesztett illúziók” c. regényének hasonmása Tolnai “Polgármester ura”. A kapitalizmus forgatagában ide - oda hányódó szellem szenvedéseit írja le megrázó erővel. A “Jégkisasszony” c. regényében megdöbbentő erővel tör fel benne Kálvin János puritán szenvedélye: “Egy határozott hangú felhívást kellene bocsátanom az ifjúsághoz, hogy tegyék tel magukban a kérdést és feleljenek meg reá: vájjon lehetségesnek tartják-e együttes felépéssel lerántani a cudarok,jellemtelenek,tetetők álarcátPVajjon kivánja-e ezt a kor? Többségben van-e még, habár titkon, az az óhajtás: hogy venné egyszer ismét a dolgok vezetését kezébe mindenütt — és nemcsak itt — ott — a becsület... El a gazsággal!, nem lehetne-e tenni valamit ilyen mozgalom iránt? Alakulna egy ifjú társaság, amely minden hivatalból, intézetből, szerkesztőségből és irodából kikorbácsolná a csalókat, áraitokat, jellemteleneket, hazugokat, dicsekvőket. természetesen csak az ifjakat értem, mert a gaz öregek, mint a vén fűzfa, kipusztithatatlanok”. A “Jégkisasszonyban" a nagyváros felé történő bevándorlás keretében írja meg Tolnai elsőnek a magyar irodalomban a nagyváros züllöttségét. Majd a Szentistvány -Kéry család történetében” a kispolgárság belső rothadtságát tárja az olvasó elé. A XIX. századvég magyar irodalmában egyedül Tolnai Lajos volt a lelkiismeret és becsület apostoli védelmezője. Belőle, mint tűzhányóból tört ki a vád a társadalom éllen, amely a tespedés és vegetálá/s évtizedeit élte a 67-es kiegyezés után. Baranyai Virgil OiäMLän&t Жаццащ ЦцЩцlapunk szerkesztésétől a 7—8 számunkkal, más irányú elfoglaltsága miatt, megvált. Azt hisszük, nem esünk az öndicséret hibájába, midőn megemlítjük, hogy lapunk ízléses kiállításával nem csak az emigráció, de a hajdani hazai sajtó élszínvonalát elérte. Ebbe a teljesítménybe szerkesztőnk tökéletes ízlését és technikai felkészültségét adta bele. Kritikai rovatunkat a szakértő biztos kezével, tárgyilagosságra törekvéssel vezette. Újságunk anyagát izzó mély magyar érzéssel válogatta össze. Reméljük, hogy rövidesen képességeinek megfelelőbb nagyobb vonalú sajtótermék élén látjuk viszont. Reméljük azt is, hogy értékes kritikai és történelmi cikkeit lapunk sem fogja nélkülözni. — Jelen számunkban Baranyai Virgil és Rácz Pál cikkei még szerkesztő—munkájának a gyümölcse. Önzetlen munkájáért lapunk és olvasóink nevében mondunk köszönetét. — 14 —
