Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9-10. szám

TÖVISBORONA

Az én férjem is elment a háborúba. Egyedül maradtam s csak három hónap múlva született a legkisebbik fiam: Gyula. (Most is nála lakom már vagy 8 év óta.) Nagyon búsulgattam, mert nem kaptam hadisegélyt és nehéz volt az élet.

Egyszer szólíttam a legnagyobbik fiamat, 11 évest és mondtam neki:

— Én láttam Édesapátoktól, hogy kötötte a berenát.

Erre az én kisfiam azt mondta:

— Menjünk Édesanyám, én megtekerem a tövisét-Mert erős a fa és én nem tudtam vón,.— Kiment a lelkem a gyepűárokba •és szedtük a tövisét.— Látom, hogy már nyüst is kellene hozzá. Akkor mondom, menjünk el a fa-raktárba, ott kapunk 75 karaicárért egy kúsostorlécet, abból lesz két berena.— El is hoztuk a kisfiámmal s akkor azt mondom neki:

— Hívjad el a keresztapádat, hogy vágja össze, fúrja össze s nézzük, hogy hogyan csinálja?—

Aztán megtisztítottam a tövisét. Én tisztítottam, a fiam meg megtekerte. Aztán előhívtuk a komát, hogy kezdje el. Egy sukkot meg is kezdett és mi bevégeztük a berenát. Végül megtakarítottuk.— Akkor áthívtuk szegény édesapámat, az meg sírva taposta. Azt monta:

— Nem nőcselédnek való ez gyermekem. Férjednek is nehéz volt, nemhogy neked.—

Másnap is szépen elmentünk s megint szedtünk tövisét- lo kilométerről is vittük a hóban. — Ej, — de sokszor kifacsartam a fekete harisnyát a piros vértől! Nem jó még rá-emlékezni se.— Mire Sándor-nap jött — március 18—a— akkorra hatot megkötöttünk a kisfiámmal. Bevittük aznap a vásárra. Az apám vitte szekérrel és mikor jöttek a gazdaemberek a vásárra, mondogatták egymásnak: Nézzétek van tövis-berena a diószegi piacon.—

Akkor egy félegyházi gazdaember, Simon Sándor, odajön s azt kérdezi:

— Ki kötötte ezt a berenát?—

Odaáll az én kis 11 éves emberem eléje s azt mondja:

— Én — édes bátyám!—

Jól jött ez annak ki.—

— Nem hiszem el öcskös — mondta a gazda.

— Igaz biz’ a! Édesanyámmal együtt csináltuk.—

Erre a gazdaember azt mondta:

— Szeretném látni a kezedet—

Kitartotta az én kis fiam:

— Tessék! — De nem ez fáj nekem, hanem ami az Édesanyám kezén van.Megveregette a fiam vállát az öreg Simon gazda és azt mondta:

— Ember lesz belőled öcsém!

Kis fiam meg válaszolta, hogy akarja is, hogy ember legyen.— Aztán kérdezte Simon, hogy mennyiért adom a berenát?

— Én nem tudom — feleltem.

— Hát mégis gondoljon valamennyit.—

Mondom neki, hogy 4 forintot talán megér, mert hiszen nagyon elfáradtam vele.— Mondja is már a sógorának Simon gazda: Rakjátok fel csak mindet az én szekeremre!

Mind a hatot elvitték Félegyházára. Akkor kifizette nekem 6 forintjával, nem néggyel. Kaptam 36 forintot! — Jaj, micsoda nagy pénz volt az akkor! Felöltöztettem a gyermekeimet, vettem lábbelit, ruhát, mindent nekik. Magamnak is, de még élelmet is mennyit szereztem belőle.—

Azután folytattuk tovább — és 11 éves kisfiámmal, 43 berenát kötöttünk meg akkor tavasszal. —

özv Szabó Lajosmé