Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-06-01 / 6. szám

pár percig. Majd egy csendes moraj szállt eJ az ajkakról. Isten szent nevével indult el a munka.

Tempósan mert elől. vezető kaszásnak öregember állott. Belényesi Gyuri majd ötvenéves volt. Ezt a nagy szerepet sohasem adták át fiatal legénynek, mert virtus3kodásból heveskedő kedve gyorsan elszállt volna. A munka üteme igy állandó maradt, csak a marokszedő fiatalabb lányok lettek csendesebbek. A kezük még úgy járt mint a jó motola. de a nyelvük lassúbb, hangjuk szeiídebb lett. A kaszás csak figyelt — mert munkája közben az sohasem beszél — de a sorok végen egymásra kacsintva, kétszer háromszor is áthúzta kaszáját a fenőkövével, hoszasabban ivott a cserépkorsóból, hogy a fiatalja levegőhöz jusson.

A mikor a nap már jó magasra hágott, Belényesi egyszer végigtapogatta a kaszája élét es szótlanul sandítva végigfutott szeme a leányok során. Aztán köpött egyet s csendesen elindult az ákác-sor felé. A többi utána.

Pár plillanat múltán csilingelt az üllő, énekelt a kasza. Majd ettől a hangtól visszhangzott a határ, mert mint jeladásra, tán a végtelenben elvesző távolban mindenütt azt tették: kiverték a kaszát. Még egy pipa-dohány pöfékelésével megnyúl a pihenő. Közben a leányok a lábaik szárán újra átkötötték a rongytekercseket, hogy az éles tarló össze ne szúrkálja a bokájuk táját. Rettentő méretű szalmakalapjukat az itatóvájú vízében áztatták és úgy tették fejre, hogy a karimája, le a csípőjükig takarta hátukat. Aztán megint hajrá neki a munkának.

Csörgött a verejték minden ember-arcon, háton a sarokig s emberzsír -nedűvel áztatta a földet. Jó-jó — mondta az ég felé némelykor egy-egy hang — de lehetne egy kicsit szeiídebb meleg is. Csak az ebédidő hozott kis enyhülést a lombos ákácsor szellős árnyékában. Aztán megint: Hajrá! Inukszakadtáig.

Amikor a nap már mélyen leáldozott, Belényesi Gyuri szakértő szemével hoszszan hunyorogva végigmért a tarlón, majd az állóbúza zizegő tábláján. Meglátszott az arcán, hogy most számadást tart a munkamenetről, amit már nem is győz fejből kitisztázni s ezért az ujjait

hívta segítségül. Majd azokat kezdte billegetni ide, Hajtogatni oda roppant komolysággal, amit a töobiek szótlanul figyelte*. Egy kis idő múlva, nagy redős homlokán engedtek a ráncok s mély-barázdás arca mosolygósra simult melótt megszólalt: Ha az isten segít időre végezünk. Nyomatékül pedig namisan kacsintott.

— Na, most menjünk haza. De a fiatalja futvást aludjék ám, mert kurta az éjjé1-Szövérfi Demeter akinek az esze már házasságon járt, nagyon megörvendett a malacos hírnek. De mikor kaszáját a vállára vette, hogy ő is induljon, hirtelen ötlettel súlyos gondja támadt.

— Mondja Gyuribátyám és mi lenne akkor, ha egy tartós eső hátráltatna minket?

— Akkor se félj Döme. Mindennel számoltam. Mert ha úgy adódna, hogy szorul a kapcánk: kalákát hirdetek! De nem is az Ürnak, hanem csak magunknak. Hát most megértetted? Lesz malac, ne búsulj.

A vacsoracsillag fényesen csillogott, mikor énekszóval mentek hazafelé.

Következő napon kissé csendesebb volt már a leánysereg. Nem csapott olyan zajt mint a tegnap tette, de a munkament tán még ütemesebb és még serényebb lett. Csak az az áldott nap ne tűzne oly vadul — hangzott néhanéha, a munka azonban nem szenvedett hiányt Esorgott a verejték, nagyon sok láb vérzett, ittott belevágott a saját ujjába vagy lábaszárába valamelyik leány, de a munkasorból senkisen állott ki.

A férfiak közt is felmordult némelyik nagyot káromkodva, mikor a veríték sóslé alakjában az ajkára csörgött. De elköpte onnan s kilógó ingével gyorsan végigtörölt az izzadságlétől lucskos durva arcán, aztán új szorítás a kasza nyelére, s ment a munka tovább.

Az idő kedvezett. Belényesi Gyuri jól kiszámította a munka idejét. A nyolcadik napon délre készen voltak a három táblával. Volt idejük bőven, hogy a birtoktesten átfolyó patakban lemossák nyolcnapi verejtékük nyomát, hogy a válogatott .búzakalászokból . koszorút fonjanak. Egyébként a napnak .bátraié-