Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1953-08-01 / 4. szám
11 Látogatás az Újságpalotában Nemrég lett készen városunk egyik legkitűnőbb napilapjának, az “O Estado de S. Paulo”-nak új felhőkarcolója a Városi Könyvtárral szemben. Az alsó 8 emeletet foglalja el a több mint 700 alkalmazottat foglalkoztató “újság-gyár”; így nevezhetjük, hisz hatalmas üzem. Szombat este már korán kezdődik a munka, mert a vasárnapi szám minden európai képzeletet felülmúló terjedelemben jelenik meg. (Súlya 620 gramm.) Az uccáról nagy üvegablakokon át a kíváncsiak tömege figyeli a nyomda tüneményes munkáját. Mi többet szeretnénk látni és barátom sajtóigazolványa meg is teszi bűvös hatását. Végigvezetnek hármunkat az “Estado” palotáján; az újságkészítés minden csínyját-bínyját bemutatják és elmagyarázzák nekünk. Mivel ők is tisztelik a hagyományokat, először a díszterembe vezetnek, ahol hatalmas olajfestményről a lap alapítói néznek le ránk. Vezetőnk megjegyzi, hogy persze már nem élnek, hisz már akkor —77 esztendővel ezelőtt— idős férfiak voltak. Végigmegyünk az újságírókkal és íróasztalokkal teli szerkesztőségen, ám néhány fölösleges de kötelező bemutatkozás után máris sietünk tovább, a példaszerű rendben tartott könyvtárba. Óriási polcokat foglalnak el az “Estado” valamennyi eddig megjelent évfolyamának kötetei. (Rossz nyelvek szerint csupán ezek elhelyezése végett építettek ekkora nagy felhőkarcolót). Egy nagy állványon megpillantjuk Brazília és a külföld fontos lapjainak legfrissebb számait. A foto-osztály felé haladva, egyik emeleten tágas termeken sétálunk végig, félhomály és üresség tátong felénk, csak egy-egy szekrénynagyságú láda vár kibontásra. Megtudjuk, hogy itt hamarosan új rádióállomás nyílik meg “Eldorado” néven. (Ez lesz városunk tizenharmadik leadója, nem számítva a televíziót.) Bekukkantunk most az “Estado” fehércsempés falú sötétkamrájába, ahol kedélyes ősz bácsi dolgozik, vígan pancsolva csupasz kezével a ciánkáliban, mondván, hogy ő úgyis már mérgezetten született. A kezében lévő lemez camposdojordáoi erdőtüzet ábrázol, most fixálja éppen, majd lábával meggyújtja a fehér fényt, így végre kinyithatjuk az ajtót, mert bizony nem a legjobb a levegő. Jóddal majd egyéb folyadékokkal öntözi öreg barátunk a lemezt, de nekem még így is alul-exponáltnak tűnik. Holnap megnézzük az újságban, hogyan sikerült. A legérdekesebb részek azonban még hátra vannak. Udvariasan vár minket a felvonó és máris a szedőgépek csodálatos birodalmában vagyunk. Minden ilyen szörnyeteg előtt egy-egy munkás ül s mintha írógépelne, betübillentyű sorokon dolgozik. Látjuk a gépek működését; megkérdik, nem akarjuk-e, hogy valamit kinyomtassanak nekünk. Barátom átadja felesége írottbetüs névjegyét. Egy perc múlva nyomtatásban látjuk viszont, mindössze csak egy hibával. Ezt persze titkoljuk s hálásan csomagoljuk be emlékül a klisét. Másik terembe jutunk, ahol hatalmas üstben fő és sistereg a folyékony, 650 fokos ólomötvözet. Domborműves papirmasé-lapokon láthatjuk a holnapi “Estado” minden egyes oldalát. Ezeket félhengerpalást alakban viszik át ólomra. Most következik az, amit mások az uccáról néznek : a rotációs gépek lenyűgöző munkája. Az eszeveszett zaj közepette olyan nyugalom, tisztaság és biztonság uralkodik, hogy kivándorló hajónk gépháza jut mindjárt e* szembe. Minden gép falánkul kebe lezi be a szűz újságpapírt és óránként 40.000 példányszámban nyom
