Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1953-08-01 / 4. szám

5

Két jótanács a lapai első vasárnapon

A KIVÁNDOROLTAK LELKI BETEGSÉGEIRŐL

Dr. Matolcsy Tamás előadása.

A magunk részéről ezekről, a már hagyománnyá nemesedett s az összmagyarságot évtizedeken keresztül minden megkülönböztetés nélkül öszszetartó délutánokról, soha még csak beszámolót sem írtunk. Ittélő vagy átutazóban járt elismert hivatásos művészeink ingyenes fellépteinek számláit — egy újabb díjtalan szerepeltetés hátsógondolatával — megérdemelt, vagy méginkább szériában előgyártott dicskritikákkal nem akartuk kiegyenlíteni. Távoltartottuk magunkat attól is, hogy a jóindulatú dilettantizmust vagy a középszerűséget superlativusokban dicsérjük, tömegbűvölési célzattal, hiszen ezzel a világviszonylatban oly elismert magyar kulturszínvonal felhígítását segítettük volna elő. Eddig mindenkor kizárólagosan a műsor közlésére szorítkoztunk.

Ezúttal azonban történt valami, ami mellett nem szabad szó nélkül elmennünk. Egyrészt az elhivatott orvos, másrészt egy kiegyensúlyozott életbölcseletű intelektus, párhuzamba állította a hazájukat elhagyni kényszerült emberek logikusan adódó testi és ennek következtében fellépő lelki bajait. S bár a hasonló célzatú cikkek legkülönbözőbb változatait az emigrációs sajtótermékek majd minden számában megtaláljuk, a módot azonban ahogyan, s az utat amelyen ezt a mindenki által óhajtott célt “AZ EGYSÉGET” elérhetjük, a javaslatok még elméletben sem tudják tisztázni. Matolcsy sebész, s mint ilyen, az elméletek gyyakorlati kivitelezője. Az adott gyakorlati tanácsokon túlmenően, megoldást mutatott a heterogén összetételű magyar emigrációnak. Itt van az a pont, amelyben előadása különbözött az összes eddig hallott vagy olvasott, azonos célú értekezlettől. Ezért tartjuk kötelességünknek, hogy ha helyszűke miatt beszédét teljes terjedelmében közölni nem is tudjuk, legalább főbb vonalaiban és gondolatmenetében ismertessük.

Beszéde bevezetésében Matolcsy doktor rámutatott az ok és az út különbözőségére, amely a régi és az új emigrációt hazánk elhagyására kényszerítette és letelepedési helyére vezette, mert: “Míg az ú.n. régi magyarok tömeges kivándorlása kétségtelenül az igazságtalan trianoni békediktátumra illetve annak következményeire vezethető vissza” és ezek /a régiek/ “.. .eladva mindenüket, megváltva a hajójegyet békében hagyták el az országot” addig az új magyarok egy, az országra földrajzi helyzeténél fogva rákényszerített totális háború elvesztésének utolsó fázisában, harcoló csapatok mozgó frontján, bombázások között egy meghatározott cél nélküli, nyugati irányú menekülés : “Valóságos népvándorlás formájában lépték át a határt Ebből a tényből magából adódott, hogy az új emigráció a töménytelen testi nélkülözés mellett, s a sokesztendős állandó idegfeszültség után, nyugalmi állapotát elsőízben az új letelepedési helyén érte csak el és : “... ennek természetes élettani következménye, hogy a visszahatások — különösen a szokatlan éghajlat alatt — nem egyszer súlyos lelki tüneteket váltottak ki!”

Az előadó itten megértést kért a régi magyaroktól, az új emigránsok részére, mert hiszen : “Ezek a patologikus jelenségek lassan bár, de a biztosított élet következtében gyógyulófélben vannak és nem vitás, hogy a pilanatnyi látszatkülönbségek aránylag rövid idő alatt ki fognak egyenlítődni a korábbi és későbbi emigráció között...” tehát “Magyar emigrációról beszéljünk és ne tegyünk különbséget a régi és új magyarok között!”