Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1953-08-01 / 4. szám

egy jókora nagy teret— a kollégiumi udvart— vették körül négyoldalról. Hej Istenem! Mennyit szaladgáltunk, hajkurásztuk egymást ott az udvaron kis “fika” koromban a tanórák közti szünetekben! Hányszor kujakoltuk meg egymást, mikor nagy játékoshévben egymásnak estünk!

Mert bizony zajos, lármás, nyugtalan sereg voltunk mi “bagódiák” korunkban. De miért is ne lettünk volna? Tele duzzadó életerővel, csintalan elevenséggel, egészséggel. Egyszerű de erős, ízletes élelmezés (mindig éhesek voltunk). Aztán meg az az áldott jó udvarhelyi kiima. A Küküllő völgyében minden megtermett, szőlőn, gyümölcsön át —még a mák is.—

Hanem a földieken kívül volt ott aztán szellemi táplálék is bőven. Kitűnő tanári-kara volt. Egyikére másikára még emlékszem. Dr. Fejér az igazgatónk, Fejes István, Okos László, Dr. Boross György meg Borsos István kitűnően képzett —legtöbbje a kolozsvári egyetemről került ki, de voltak közöttük a budapesti egyetemről is— izig-vérig magyar emberek. És milyen magyarok! Még ma is hálás szívvel gondolok az Úristenre, hogy épen ott Udvarhelyen és nem máshol végezhettem a gimnáziumot.—

Az egész tanügyi —nevelési és gazdasági szervezete az iskolának, az ev. ref. egyház kezében volt. Hanem ha jól tudom, az 1880-as avagy 90-es években a m. kir. állam, ez a -nem S hanem 80 karú polip- rátette a súlyos kezét (majdnem szipoly-át írtam) s egyebek közt, mint pl. az állami felügyeleti és bizonyos arányú tanári kinevezési jogokat fenntartott magának. -Szerencsére ez az állami beavatkozás

4

nem hagyott mélyebb nyomot a kollégium belső életében. Ez maradt úgy, avagy mondjuk inkább fejlődött azokon a nyomdokokon, amit még a régmúltból hozott magával az intézmény.

Volt a kollégiumnak egy tulajdona, a kollégiumkert a vasúti töltés oldalán. Szép nagy darab föld volt ez. Tele hatalmas, százados fákkal, útakkal, gyepűvel, de bizony akkoriban egy kissé elhanyagolt állapotban. Ide, ebbe a kollégiumkertbe jártunk mi “biflázni”, ahogy mi neveztük a tanulást, de leginkább is a könyvnélküli “bevágást”. —

Ügy tudom, hogy ez a kollégiumkert helyi nagyurak donatió-ja volt. Ma már nem tudom pontosan kiké. Talán az Ugron-ok, de ha ők, akkor bizonyosan nem a Gábor, aki abban az időben volt államtitkár valamelyik minisztériumban, mert az keménymarkú, összefogó kezű, úgynevezett “szerző” ember volt.

Mondom, odajártunk mi a kollégiumkertbe nemcsak tanulni, hanem üdülni is, a hatalmas, lombos fák hűs árnyékában.—

Hanem a közönség bizony csak vasár és ünnepnapon járt oda családosán. Üldögéltünk, sétáltunk az árnyas utakon. Nézegettük a Budvár meg Csicser erdőfedte oldalát. Elmerengtünk az ősi időkről, mert a Budvárról az a legenda járta, hogy Attila öccsének Budának volt vára. Ott szövögettük a jövő reményteljes terveit. Dehát ezekről és még más egyebekről, majd csak későbben, mikor több helyem lesz e lapokon, több időm lesz munka között, és élénkebben szállingóznak vissza emlékeim.

Katinai és pieleszi Katinszky László.

Híradónk legutóbb júl. 31—én jelent meg. A mostani október 1. éré készült. KARÁCSONYI VÁSÁRUNK MEGNYÍLT!

Szép és olcsó kézimunkák, apró ajándéktárgyak kaphatók a kiállításunk on vasárnapokon nyitva van. Hozd el ismerőseid. Itt szerezd be a karácsonyi ajándékaid.