Harangszó, 1953 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1953-06-01 / 3. szám
7 Elment a rózsám Amérikába, De én nem megyek utána. Teltek az esztendők. Vagy tiz esztendő múlva vetődtem megint Várdára. Az uccán egy ember megszólított, Gyurka volt, megismert, pedig katonagunya volt rajtam. Meginvitált, nézzem meg a házát. Az udvaron egy kilenc éves forma kis fiú hajkurászta az aprójószágot, a tornácon egy kis baba gőgicsélt a bölcsőben. Elébb az istállóba nézelődtünk, egy pár ló, két tehénke, egy kis borjú, az ólban a hízónak való röfögött, az udvaron réce, ruca. Bementünk a házba is, az is szépen be volt rendezve. Julcsa a tornácon várt a dögéi “ham and eggs”—el, a rántott kolbásszal, meg a savanykás nyíri borral. Elbeszélgettünk. A küzdelmes esztendőkről. Meg arról, hogy jó volt a hozomány, Gyurka akármilyen szorgalmas, idehaza nem tudta volna öszszekaparni a tizennyolc hold földet, a házat, a jószágot. Elnéztem a párt. Gyurka most is délceg legény volt, pedig odakinn bányában dolgozott, de Julcsára alig ismertem rá. A szemérmes, szelíd kis mezei virág szépségét megette a nehéz paraszti élet. Úgy gondoltam, nem csak a hajójegy volt a hozománya a kis Julcsának, hanem a szorgalma, elszántsága, a harca egy álomért. Az álom megvalósult, övék a mesebeli királyság, a szép porta, a szántóföldek. A szegény ember legnagyobb álma, hogy gazda lehessen a maga portáján. Gyurka hazajött, mert itt várta a párja, a kis fia és nehéz is lehetett a magános élet. De családok is vándoroltak ám haza, sok kis fiú, leány neve mellé írtam a dögéi, pátrohai, várdai konfirmandusok anyakönyvébe; születtett Cleveland, Chicago, Carteret—ben. Hazahívta őket a szülőföld. Istenem, hát velünk mi lesz?... Báthory László MOSOLYGÓ SAROK Szóelemezés : lacikonyha. Laci bácsi szeret beszélgetni s ha valakit elkap, hamarosan a kedvenc témájánál van, nyelvészkedik. Bebizonyítja az összes portugál szavak magyar eredetét. Consolacao, konzul aszszony; Anhangabaú meg, azannya gabajú; a magyar templom körüli útcák neve csakis magyar eredetű lehet: Gago Coutinho nem más, mint gágogó tinó; a Cuevas meg neki mindig kuvasz utca. S igy tovább. A jó braziloknak nehezen ment a magyar szó, hát elferdítették egy kicsit, mondja. — Rossz nyelvek szerint a nagy tudományos munkája, a Szumir kérdésről is, csak azért kerül ki oly sokáig a nyomdából, (már évek óta éjjel-nappal azon dolgozik), mert az asszir-baSiloni tanulmánya török szavakkal lesz tele, amelyeknek magyar eredetét mutatja ki. No de elég a tudományoskodásból, nézzük, amiből élünk. A Híradó kinyomtatása előtt a próbalevonaton látta, hogy Laci-konyha, majd meg lacikonyka van Írva. Tiltakozott. Leszögezte rögtön, hogy csak egyfélekép a helyes s mindig úgy, egyformán kell azt nyomtatni. Kétfélekép került be mégis a Híradóba, talán éppen azért, hogy a szó fejlődéséről itt szó essék. Mikor még Laci bácsi ősei, a régi magyarok (értsd ősmagyarok), fiatal hadi emberek voltak, mindig elkeseredtek, búsultak, ha nem verekedhettek. Olyankor a konyha körül settenkedtek. De a konyha nem olyan volt ám akkoriban, mint manapság. Csak amolyan szabad tűzhely, amit befedtek valami kifeszített ponyvával, hogy a finom ételekben az idő kárt ne tehessen. Azok a bizonyos Lacik, a vitézek, a búsuló magyarok bevették hát magukat a konyhába, búbánatukban a tűzhely körül kerestek enyhülést. (Huncut az, aki szóelemzésemnek nem ad igazat, hisz Laci bácsi még ezredév után is szereti az
